A dolog akkor kezdődött, amikor Brian De Palma rendező és Paul Schrader író megnézte Hitchcock Szédülését még 1958-ban. Akkora hatást tett rájuk a film, hogy aznap este kidolgoztak rá egy variációt, d…
Kik a világ leghülyébb bankrablói? A leggyakrabban idézett történet szerint három férfi 1975. augusztusában berontott a Skót Királyi Bank Rothesay-ben lévő bankfiókjába, azonban már a forgóajtóban b…
Lajos egy gazember. Ezt már az első pillanattól kezdve tudjuk, hiszen a felvezetés (az első félóra) csak ennek tudatosításáról erről szól. Lajos (Cserhalmi György) 22 évvel ezelőtt cserbenhagyta egyko…
A „káosz”, amit a japán cím fordítása ad, csak az egyik értelmezési lehetősége a film címének, mivel a „ran” jelentése komplex: káosz, összevisszaság, lázadás, szétbomlás. De valójában nincs itt káosz…
Dino De Lauentiis, a nagy – a legnagyobb! – olasz producer elégedetlenül nézett Fellinire, és legnagyobb sajnálatára kénytelen volt számára visszaadni ezt a lehetetlen forgatókönyvet, amelyet a mester…
2008. december 30-án valami Münzberg Mihály nevű úr kritikát közölt a www.barikad.hu c. Jobbik-honlapon a Túl a sövényen c. animációs filmről. Miután a jelen cikk szerzője – két hátborsózás közö…
Ennek a filmnek nincs plakátja. Soha nem is volt. Ugyanis a bemutatás előtt betiltották, 1984-ig a padláson hevert. Próbáljunk meg utánajárni, hogy miért is. A történet 1952-ben játszódik. Az évvá…
Giancarlo Santi, a rendezőasszisztens az első önálló filmjére készülődött. Mivel tudását – amelyet eddig nem sokszor vettek igénybe – három db. westernben (így Sergio Leone mellett A jó, a r…
Abel Ferrara a ’90-es évek végén mélyponton volt, amelyet a film címe is jelképez, merthogy az egyben a saját akkori „karrierjének” a mottója is lehetett volna. Gyötrelmesen gyenge alkotás a Filmszaka…
Milyen a tökéletes bűncselekmény? Jogi kari alaptétel a kérdés. Szóval: ha két idegen találkozik egymással egy elhagyatott helyen és az egyik megöli a másikat, majd továbbmegy. Az életbe senki rá…
Minden valamirevaló filmbarátnak van egy-két karaktere, akinél megérzi azt a kisugárzást, amelyet szívesen magára öltene. A jelen cikk szerzőjének ilyen volt Winston, a professzor (Benedek Miklós), no…
Musztafa Akkad, ez a szíriai srác filmrendező akart lenni. Tekintettel arra, hogy Szíria sok mindenről ismert, de a mozgóképes dömpingjéről nem, Akkad 19 évesen, 1949-ben kivándorolt az USÁ-ba egy Kor…