2010. 01. 15.
Az üzenet (The Message - 1976)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az üzenet (The Message - 1976)

Musztafa Akkad, ez a szíriai srác filmrendező akart lenni. Tekintettel arra, hogy Szíria sok mindenről ismert, de a mozgóképes dömpingjéről nem, Akkad 19 évesen, 1949-ben kivándorolt az USÁ-ba egy Koránnál a kezében, ahol tanulmányai befejezése után televízióknál helyezkedett el. 46 évesen kapott először lehetőséget arra, hogy filmet forgasson, de ő rögtön le akarta hozni a csillagokat az égről, s nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint azt, hogy Az üzenet c. filmjével bemutassa az iszlám létrejöttét. Meggyőződése volt ugyanis, hogy az iszlámot a nyugati világ félreértelmezi, ezért egy tisztázó jellegű művet akart készíteni Mohamed prófétáról. (Pedig hol volt még akkor az iszlám terrorizmus!)

 

 

E törekvése az USÁ-ban mérsékelt sikert aratott, ugyanis a filmben hiába szerepelt Anthony Quinn, meg Irene Papas, egy valaki nem került benne elő: maga Mohamed. No, nem azért, mert nem lett volna rá színész, hanem azért, mert az iszlám tagadja a próféta ábrázolhatóságát, de a képzőművészetben egyébként is elutasító az emberalakokkal szemben. A nyugati közönség viszont Mohamedet magát akarta látni, vagy legalább a hangját hallani, de ez sem adatott meg neki, csak a szubjektív kamera mutatja be, hogy néha hozzá beszélnek, meg azt, hogy mit láthatott ő, ráadásul a felvilágosultabbak tudták, hogy Mohamednek volt hét felesége, plusz lányai és vejei is, akikre ez az ábrázolási tilalom szintén kiterjedt, tehát Mohamed szétágazó családjába éppúgy nem engedett a film betekinteni, mint személyes hadvezéri és szónoki képességeibe. Márpedig Mohamed nem egy szótlan és sótlan alak volt, hanem egy – mai kifejezéssel élve – self made man, az üzlet, a vallás és politika területén egyaránt győzelemre törő és azt el is érő személyiség, magyarán: egy komplex sikerember. 

 

 

Mindez természetesen nem érdekelte azokat a muzulmánokat, akik azt hitték, hogy Anthony Quinn azért szerepel a plakátokon, mert ő játssza a prófétájukat, és a Washington DC-ben található zsidó B’nai B’rith érdekvédelmi szervezet székháza elé gyűltek össze, hogy felgyújtsák azt, ha be merik mutatni a filmet. Az a legkevésbé sem zavarta őket, hogy a rendező muzulmán volt, meg hogy nem láttak a műből még egy képkockát sem, továbbá az sem, hogy Líbiában és Marokkóban forgatták, és Líbia diktátora, azaz Kadhafi ezredes anyagilag is segítette, emellett két iszlám egyetem is jóváhagyta a végső változatot. (Az más kérdés, hogy a muzulmán jog szakértői félúton kivonultak a produkcióból, mert összekaptak valamin a rendezővel.) Mint ahogy tudjuk, hogy antiszemiták mindenütt megtalálják a zsidót, akkor is, ha az éppen nincs sehol… (Meg az anti-antiszemiták is az antiszemitát. Ez kettő egy ilyen társaság.) 

 

 

De vissza a filmre: látványos és egy percig sem unalmas, mert egy jól felépített, tisztességes leporello a kezdetek nehézségéről, tételesen a Korán papírra vetésétől a mekkai futáson (a hidzsrán) át Mekka visszahódításáig és Mohamed haláláig. A kb. tíz évet felölelő cselekményben van minden: bűn és bűnhődés, orgyilkosság, megbocsátás és kegyetlenkedés, győzelem és összeroppanás, dúsan bestatisztázott csatajelenetek, szóval egy szépen kivitelezett, ütemes alkotással állunk szemben, s bár a helyszín nem az eredeti, Mekkát és Medinát igyekeztek élethű kulisszákkal érzékeltetni, tehát még a vizuális hitelesség is megkapja a magáét.

 

 

Többet azonban ennél nem lehet várni tőle, hiszen a mű senkit nem emelhetett főhőssé a láthatatlan és szótlan Mohamed helyett, a szükségszerű mellőzöttség miatt aztán Quinn és Papas sem tudott sokat kihozni a szerepéből. (Quinn Hamzát, a nagydarab öreg harcost, Mohamed nagybátyját alakítja, Papas meg Mekka urának gyűlölködő feleségét. A két színésznek egyébként nem volt köze az iszlámhoz, mint ahogy a statisztérián kívül egy arab sincs a stáblistán: mindenki keresztény, fehér és középosztálybeli. A harmadik főszereplő Mohamed gondolatainak a tolmácsolója, a kissé egzaltáltra sikeredett fogadott fia, Zajid lett (Damien Thomas). Villanásnyi szerepben megjelenik még az egyik összecsapásban Ali, a siíták leendő „alapító atyja”, és legendás kéthegyű kardja, a Zulfigár is.

 

A filmnek ráadásul az iszlámot olyannak kellett bemutatnia, amely ehető marad a vonakodó nyugati közönség számára is, tehát közelíti egymáshoz a Könyv két népét, a kereszténységet és az iszlámot is, amely előbbinek már akkor elég nyomatékos szkepszisei voltak arról, hogy társhitük valóban a szeretet  kifejezett vallása-e. (A zsidókat nem szerepeltette még említés szintjén sem. Na ja, hiszen Izrael a forgatás előtt már többször tönkreverte Allah hithű Szíriáját.) Ennek következtében a filmbeli hívek leginkább úgy jelennek meg, mint Jézus apostolai, akik csupa pozitív gondolatot közvetítenek a közönségnek: a békét, a nők megbecsülését, az árvákról és a szegényekről való gondoskodást, a könyörületet, a megbocsátást és a türelmet stb., egyszóval egy halom borzasztó morális közhelyet. A filmből tehát udvariasan kimaradnak a Koránt átszövő utalások a más hitűek legyilkolására, meg a nők és általában a hitetlenek öntelt lekezelése. A film így egy elvont, bombasztikus jelszavakra zsugorított s így teljesen hiteltelen filantrópiát közvetít, de nem az iszlám lényegét.

Erről az is tehetett, hogy a rendező (mint jeleztük volt) két iszlám egyetemmel – a kairóival és a libanonival – is konzultált az elkészítés előtt, alatt és után, amiből az következett, hogy azok igyekeztek a legkisebb közös többszöröst megtalálni a Korán értelmezésében, amelyből végül ez a giccsszagú ideologizálás lett. (Jelenleg már tervbe van véve egy új Mohamed-film, ennek kijelölt rendezője Oscar Zoghbi; kíváncsiak leszünk, hogy ott miként fogják értelmezni a Koránt.) Egy biztos: a film történelemtanítási segédanyagként kiválóan használható, mert nemcsak a vallás kialakulását mutatja be (szórakoztatóan, s épp ezért vázlatosan), hanem azt a szemléletet is, amelyet az iszlám hívei vallanak a vallásukkal kapcsolatban. (Leginkább, hogy mit szeretnének benne látni és mit nem, amelyről persze a nyugati világnak 2001. szeptember 11. után radikálisan eltérő a véleménye.) 

Akkad következő filmje a Sivatag oroszlánja lett 1980-ban, amelyben az olasz hódítók elleni felszabadító harcokat mutatta be, sajnos Kadhafi ezredes 35.000.000 dollárral járult hozzá a dologhoz, amellyel sikerült önkéntelenül is hatalmas ellenpropagandát kifejteni a film ellen az USÁ-ban, tekintve, hogy ő volt Reagan elnök egyik elsőszámú ellenlábasa. Akkad ügyesebb húzása az volt, hogy korábban felvállalta John Carpenter Halloween (1978) c. filmjének a produceri teendőit, és annyira megtetszett neki az, hogy a továbbiak folyamán az összes folytatást is finanszírozta és felügyelte. Élete utolsó szakaszában Szaladinról akart filmet forgatni.

 

 

A monstre költségelőleg még nem jött össze, amikor Akkad találkozott az iszlám általa nem ismert arcával. Ugyanis 2005. november 9-én Ammanban ő és 34 éves a lánya, Rima Akkad Monla belekerült egy pokolgépes merényletbe, amikor az iszlámisták felrobbantottak három szállodát (57 halott, 110 sebesült). A lánya aznap, ő két nap múlva halt meg a kórházban.

 

 

Az örök világosság fényeskedjen neki.

 

Kulcsszavak: történelmi

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés