Ennek a filmnek nincs plakátja. Soha nem is volt. Ugyanis a bemutatás előtt betiltották, 1984-ig a padláson hevert. Próbáljunk meg utánajárni, hogy miért is.

A történet 1952-ben játszódik. Az évválasztás nem mellékes. Ebben az évben tombolt a legmarkánsabban a Rákosi-kultusz, aminek az adta meg az apropóját, hogy 1952. március 9-én lett 60 éves „Sztálin legjobb magyar tanítványa”, amelynek keretén belül pazar központi ünnepséget csaptak, amelynek része volt egy új munkaverseny-felajánlás is (ti. a pártközpont ajánlotta fel a dolgozók szabadidejét); záporoztak emellett a célszemélyre a kitüntetések, 1952. augusztus 14-én még miniszterelnökké is megválasztották. Mindez azért lényeges, mert a film elején látjuk, hogy tavasz van: a földből vidáman szökkennek elő a virágba borult növények… Mégpedig milyen gyorsan! (Mint ahogy Rákosi elvtárs is meglehetős gyorsasággal szökkentette szárba a maga személyi kultuszát.)

Fut tehát egy autó Kisrozsdás felé, benne Barka Sándor központi borellenőrrel (Páger Antal) és Vízi Zsigával, a sofőrrel (Zenthe Ferenc). Itt megint meg kell állnunk, ugyanis Páger szerepeltetése is fontos állomása lett a magyar filmtörténelemnek. Páger – önkéntes száműzetéséből – a forradalom előtt tért haza, az első filmszerepe a Tettes ismeretlen c. 1957-es Ranódy-alkotás volt, amelyben azonban még nem ő vitte a prímet. A rehabilitálásához ez a film segítette volna hozzá, hiszen itt az övé lett a főszerep. Erre ezt meg betiltották…

A duó megáll Nagyrozsdáson, ahol a fürdőben a tréfás kedvű sofőr elhiteti az emberekkel, hogy a játékosan pancsoló úr, akit szállít, egy miniszter. Ennek mindenki be is dől már a legelején, mert szerintük csak egy miniszter engedheti meg magának, hogy ilyen önfeledtek szórakozzon a vízben… Hiába állnak tovább, elszabadulnak az indulatok, mert mindenki azt hiszi, hogy a kirúgás szélén álló Gábriel masszőr (Sinkovits Imre) az ő potentátja, neki viszont már elege van a főnökéből, mert gyanús módon tűnnek el a fürdőből a vásznak, amelyeket az a személyzeten ver le. Amíg Barka a szomszéd városkában köpködi ki a szájából az egérízű bort és issza le magát, Nagyrozsdáson a másnapi szoboravatásra készülődve az összes helyi szemétség kiderül egy nap alatt: a nőket egy álbotrány miatt tiltatták ki a fürdőből, hogy a vezetőség ellophassa az így felszabadult vásznakat, amelyeket egy varrodának adtak el, a város újonnan felfedezett történelmi személyisége egy szajha volt, a sajtó megrendelésre uszít, a tanácselnök csak azzal van elfoglalva, hogy önmagát dicsőíttesse, s a végén a bűnösök, hogy mentsék az irhájukat, nemcsak lopnak, de még azt is bevállalják, hogy házasságtöréssel és felszarvazással vádolják meg magukat. Végül minden a helyére kerül, amikor pedig Barka másnap belép a fürdőbe, hogy bevallja a „miniszterségét”, már csak azt látja, hogy jobb hallgatni, mielőtt még visszakerülne minden a maga korábbi helyére…

Kalmár László filmje történet szempontjából ügyes, hiszen azt Gyárfás Miklós forgatókönyve a szokásos „tévedések vígjátékán” alapult, ahol a film elején egy félinformáció miatt dől össze a hazugságok kártyavára. Ilyenkor a színészi munka is elég egyszerű, mivel csak megfelelő módon fel kell erősíteni a helyzetkomikumok eleve adott hatásait és itt ennek mindenki könnyedén eleget tesz, ráadásul a filmben egyetlen percnyi megállás sincs, s bár a fordulatok néha kimódoltak, de ennek ellenére a jó értelemben vett ripacskodás mindent elvisz a hátán. Önmagában a társadalomkritika abban az időben sem volt ismeretlen, több olyan film is keletkezett, amelyek nyersen, de biztos kézzel nyúltak bele társadalom aktuális problémáiba, itt azonban inkább az apró momentumok lehettek kínosak a zsűrinek, amely végül nem engedélyezte levetíteni a filmet.

Ilyen volt például az, hogy Koronkai János tanácselnök (Tompa Sándor) fényképe és mellszobra mindenütt ott van, az irodája is úgy néz ki, mint valami műterem, ráadásul Tompa Pufi egyszerre hasonlított Rákosira és Hruscsovra, ez utóbbira elég meredek utalás van akkor, amikor az íróasztalán lévő szobrának a kalapját a helyére igazítja, merthogy Hruscsovnak volt ilyenje (Sztálin mindig tányérsapkában jelent meg). A helyi nőszövetségben diktatúra uralkodik, amelynek a fenntartása csak arra jó, hogy a fürdőköpeny-lopásokat el lehessen tussolni, bár a film gyenge pontja az, hogy a nőket kitiltották a közfürdőből, ez elképzelhetetlen volt ebben a korszakban., szóval ez egy bugyuta dramaturgiai túlzás volt. A város új történelmi alakja, az irattár mélyéről kiásott Vakmerő Zsuzsanna alakja pedig direkt jelzés arra nézve, hogy a Rákosi-korszakban mindenféle új hősök kultuszát akarták ráerőltetni a társadalomra: Vakmerő Zsuzsanna alakjában akár még Sztálint is fel lehetett fedezni, mégpedig azért, mert a „hősnő” (aki egy török pasa elcsábítására építette a fürdőt) szobrait éppen úgy leborítva összetörték (mint a hármat), mint a Sztálin-szobrot. Amikor pedig ezek után a fürdőbe beáramló nők elől a személyzet kiebrudalja a főnökség által odavezényelt férfiakat, alig lehetett nem gondolni a szovjet hadseregre, amellyel alig egy éve ugyanez történt meg. De még árulkodóbb volt az a mondat, amely szerint nem baj, ha most botrány lesz (ti. a szobor ellopásából), ha legalább egy ideig megmenekülnek a bűnösök. Ez az „egy ideig” is arra utalhatott a cenzorok szemében, hogy lesz itt még mit feltárni a jövőben, nem kezdődött a forradalom után semmiféle új politika.

A döntés tehát ez volt: elrejteni. Aztán nemcsak elrejtették, de el is felejtették. Legközelebb csak akkor juthatott eszébe a filmfőigazgatóságnak, amikor Bacsó Péter A tanúját kellett ugyanígy elintézni. Talán merész a párhuzam, de a két film a hangulatát és a szimbolikáját tekintve is hasonlít egymáshoz, például Barka és Pelikán egyaránt kívülállók, akik „öntudatlanul” sodródnak be a problémák közé, amelyek azonban már eleve túlnőnek rajtuk; nem túlzás tehát azt állítani, hogy ez a könnyű darab A tanú szellemi elődje volt. Manapság már csak inkább egy felszínes szórakozást adó kis mű, de ha a részletekre figyelünk, akkor mindjárt más a felállás, bár inkább csak a történelem-szakosoknak nyújt nagyobb élvezetet, mintsem a mezei filmnézőnek. De akit érdekel A tanú, annak ezt is látni kell.

Az meg mindenkit érdekel, ugye?