2010. 01. 31.
A Pokol hét kapuja (...E tu vivrai nel terrore! - L'aldilà - 1981)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Pokol hét kapuja (...E tu vivrai nel terrore! - L'aldilà  - 1981)

Adott egy vakvezető kutyával közlekedő szellem – ez jó ötlet, alig várjuk már, hogy legyenek mankós és járókeretes szellemek is, végre egy kis életszerűség, és nem folyton az a repkedés és huhogás. Adott még egy mumifikált festő, akinek agyhullámai vannak, egy halott vízvezetékszerelő, aki teleportálja magát, a lánya, aki élő démonként behunyt szemmel közlekedik és beköltözik a boncterembe, továbbá egy szellemevő farkaskutya, egy hol el- és feltűnő könyv, zörejek és sikolyok, egy belsőépítész, akit a pókok esznek meg a könyvtárban, meg a Pokol hetedik kapuja, amely vándorol a város alatt, és egy halom zombi, akikről senki sem tudja, hogy miért kerültek ide, meg…

 

Meg még lehetne folytatni a végtelenségig: a Lucio Fulci rendező által is jegyzett forgatókönyv (amely a háromrészes szerződésének a második darabja lett) egy közhelyekből életre erőszakolt, hányaveti munka, téveszmés motívumok gyalogolnak át benne egymáson, a vége dilettáns álapokaliptikába fullad, unalmas, kényszeredett, zavaros, tömören: hülyeség.

 

Kezdjük a helyszínnel: ez a horror kedvence, a Roppant Nagy Régi Ház a város határán. Ez most egy hotel Luisianában, ahol 1927-ben a helybeliek a falhoz szögeznek és savval öntenek le egy festőt, bizonyos Schweick-et (Antoine Saint-John). Hogy piktorunk mi bűnt vétett, az nem derül ki, ehhez képest ő az, akinek a hullája jó ötven év múlva is életjeleket produkál a boncteremben, ugyanakkor – paranormális módon – képes kiszakadni pillanatnyi közegéből és feltűnni a szállóban, mint a rosszindulat démona. Azért ez is egy bravúr, egyszerre két helyen lenni, ez nekünk is jól jönne.

 

És ráadásul nincs egyedül: ugyanezt műveli Joe, a vízvezetékszerelő is (Giovanni De Nava), a hoteltéboly kettes számú áldozata, őt ugyanis Schweick öli meg, majd Joet ugyan eltemetik, de az is lehet, hogy nem, mindegy; hol itt, hol ott rémlik fel szakállas feje a kifolyt szemüregeivel, még jó, hogy nem megy el egy punkkoncertre, ott fel sem tűnne, csak egy biztosítótűvel kellene a nyakába rakni egy Vaskeresztet. A lányáról, Jillről (Maria Pia Marsala) meg már szóltunk.

 

Jön közben a hotel fess örökösnője, a Csini Szöszi, vagyis Liza Merill (Catriona MacColl), aki halálra rémül a háztól, meg a vakvezetős szellemtől, Emily-től (Cinzia Monreale), aki folyton közölni akar vele valamit, de láthatólag nemcsak a látásával van gond, hanem az agyával is, mert nem megy neki a beszéd, ráadásul később megeszi őt a saját kutyája, ugyanis a hullák (vagy kik) számonkérnek tőle valamit, aminek lényegére még senki nem jött rá a Világegyetemben. EIBON (ez  meg ki???) Könyve (a rejtély kulcsa) viszont hol itt, hol ott tűnik fel, és közli a mondanivalóját az olvasókkal, akik alig fognak fel belőle valamit, s közben idegbetegen vihog a Szöszin az antikvárius; aztán a szálloda két alkalmazottja is hályogos szemű izévé válik, de sebaj, jön a Férfias Jelenség, jelen esetben egy doki, John McCabe (David Warbeck), aki a Csini Szöszit akarja megmenteni az őrülettől.

 

Ehelyett a szálloda rémei elől el kell menekülniük, a kórházban meg minden hulla zombivá válik. (Az nem derül ki, hogy miért tört ki a lázadás a boncteremben. Talán a rossz körülmények miatt - nem működött a klíma? Tiltakozás az orvosi műhibák ellen? Csatlakozás egy közszolgálati sztrájkhoz – merthogy a kórházban senki élő nincs?) Doktorunk nőmentő hősiességét nehezíti, hogy ő maga sem egy Kant, pisztolyával – amelyből sosem fogy ki a tár – folyton a csúzos lajhárok dinamizmusával vánszorgó hullák melleit tömi ki golyókkal, holott már az elején rájöhetett volna arra, hogy ezek csak akkor csuklanak össze, ha a fejüket éri a lövedék. Lemenekülnek végül ezek ketten a kórház alagsorába, ahol kiderül, hogy kilométerekkel odébb lévő – jelenleg épp élőhalottakkal, vagy démonokkal, vagy ki tudja mikkel elárasztott - szálloda alagsorában vannak, tételesen a Pokolban, ahonnan már nincs visszaút…

 

Nem, most már tényleg zárjuk le a tartalmi elemzést, ez a film már eddig is túl sokat érdemelt. Nem lehet rajta rémüldözni, annyira kiszámíthatóak az ijesztgetős jelenetek; mint ahogy már megszokhattuk Fulcinál, itt színészi alakítások nincsenek, a beszédelemek laposak, mint a macesz vízszintesen kettévágva (copyright by Moldova), a zene semmimondó, ráadásul nem is illik a film hangulatához, nincs benne sejtelem, inkább egyfajta unalmas, lelassított villany-diszkózene mászik be a jelenetek mögé; egyetlen érdekessége a filmnek, hogy Fulci előszeretettel utazik az emberi szemekre, azokat vágja ketté, tépi ki, de hát csak ebből nem lehet felépíteni egy horrorfilmet. Meg önmagában az összefüggéstelen képhalmazokból sem, pedig állítólag ennek volt koncepciója, Fulci szerint legalábbis, mert azt mondta, hogy ez kérem, direkt van így, ő nem akart egy logikus történetet csinálni, csak olyat, amelyben a vizuális hatások viszik előre a tudat alatt érzékelhető eseménybenyomásokat. De az is lehet, hogy egyszerűen rájött arra vágás közben, hogy nem tud mit kezdeni az anyaggal, és utólag ezt magyarázta be a rajongóknak, hátha megmentheti előttük a becsületét. (Mellesleg ő volt a könyvtáros a filmben, ezt csak úgy jelezzük.) 

 

Mindegy, háttéralkotásnak elmegy, lehet közben sms-ezni, körmöt vágni, olvasgatni a műsorújságot, ez utóbbi különösen ajánlatos, mert ez azzal a tudattal jár együtt, hogy akármit is lelünk benne, az már csak jobb lehet ennél.

Kulcsszavak: Fulci

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés