2010. 01. 26.
4 évszak kis falumban (Les 4 Saisons d'Espigoule - 1999)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
4 évszak kis falumban (Les 4 Saisons d'Espigoule - 1999)
Ebben a faluban nincsenek nők a menyasszonyon és pár anyókán kívül, de összességükben ők teszi hozzá a legkevesebbet a „történethez”, amelyről nem is beszélhetünk. Ebben a faluban nincsenek gyermekek sem. Meg nincsenek arabok, négerek, senki, csak átfut egy-egy ilyen arc a háttérben. Ebben a faluban nincs városháza, templom, rendőrőrs. Ebben a faluban kizárólag középkorú vagy öreg, félig elhízott, rosszul öltözködő férfiak vannak, akik a helyi kocsmában gyűlnek össze és beszélnek a nagy semmiről. Van közöttük dilettáns költő és profi festő, meg egy halom behatárolhatatlan alak, köztük a falu lecsúszottja is, aki a maradék éveit már itt issza el. Valószínűleg mások pénzén. A tagok beszélgetnek egymással és jönnek, mennek, bár hogy hol, azt alig tudjuk meg, a filmkészítők (nem merem őket rendezőnek nevezni, az mégis csak egy pozíciót jelent) ugyanis főleg derék- és mellközépből induló képekkel, az úgynevezett „szűk szekonddal” operálnak, meg persze az arcközeliekkel, viszont láthatólag nem tanúsítottak érdeklődést a miliő iránt, tehát fogalmunk sincs a film végén, hogy miként is néz ki ez a provancei lakóegység. Egyszer ugyan előkerül egy tétova kísérlet arra, hogy bemutassanak egy nagyobb lélegzetvételű utcát, mondhatni: mélységi fényképezéssel igyekezzenek operálni, de annak látképét elnyomja az azon vonuló nyáj. Ami rögtön megkérdőjelezi bennünk, hogy ez a néhány ház képével oldalvást kibélelt utca valóban a fűút-e, mert nem biztos, hogy azon ilyen vidáman hömpölyögnének a gyapjas hátak. Azok ma már inkább a dűlőutakat kedvelik.

Espigoule – ez ennek a helynek a neve, amelyet minden filmismertető úgy fogad el, mint létező helyiséget, kár, hogy senki nem keresett rá a térképen. Nos: ilyen nevű falu – Provanceban legalábbis – nincs. A forgatás helyszíne ugyanis az délszaki tartományban lévő Ginasservis városka volt. Szóval még egyszer, ismétlésként: nincs olyan falu, hogy Espigoule.

Van viszont helyette a pusztító, önálló pszichológiai fegyverként szabadalmaztatható dögunalom, önégetően érdektelen párbeszédek egy halom kockásinges, lottyadt senki között, amelyeket sehol sem színez meg egy jó kis felháborodás, politikai magánkrimi, szerelmi civódás, baráti vagy ellenséges ütés-váltás, vagy bármi, ami ki tudná mozdítani a történetet a fizika törvényeivel dacoló folyamatos holtpontról. Egyetlen kínos ötlete az, hogy egy ifjonc éjszakánként vadnak öltözik be és azzal riogatja a kocsikat a határban, amíg rá és haveri körére nem lő egy valaki. A film készítői, azaz Christian Philibert és Hervé Philibert (testvérek) úgy gondolták, hogy már az is film, ha érdektelen emberek vízízű dumáit veszik fel szalagra és ezt eladják a nagy francia vidéki életvidámság címszava alatt, belehintve egy kis félbalkáni zenét, hadd legyen trendi a dolog. Mintha a XIX. sz. végén járnánk, amikor még az is eseményszámba ment, ha bemutatták, amint megöntöztek egy öntözőt.

Azóta azonban fejlődött a világ, volt pl. a Patyomkin páncélos, meg az Aranypolgár, a Volt egyszer egy Vadnyugat, meg az Annie Hall, avagy – hogy már témaközelibb eredményeket is megközelítsünk – Az én kis falum (amely hasonló tematikával eljutott az Oscar-díj jelöléséig), szóval, olyan dolgok, amelyek mesélni is tudnak, vagy legalább szórakoztatnak minket a látvánnyal. Ez a képkaparék azonban sem nem mesél, sem nem szórakoztat, színvonalát bárki könnyen teljesítheti, aki lepakol egy kamerát az utca sarkán, aztán felveszi az embereket a közért előtt, és időnként megkérdezi őket a kamera kezelője, hogyan érzik mostan éppen magukat. Csak az nem film, hanem a film halála. És legalább ne döglődne másfél órán át!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés