2010. 01. 07.
Twist Oliver (Oliver Twist - 2005)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Ez a szép, letisztult, kellemes alkotás Polanski pályájának a mélypontját jelenti. Pedig egyébként minden rendben lenne benne. A mű híven követi a Twist Oliver másfél évszázadnyi agymosás után lebutított történetét, de ezzel párhuzamosan sajnos egy leküzdhetetlen érzés is keletkezik bennünk: Polanski tulajdonképpen újraforgatta az Oliver! c. többszörös Oscar-díjas Bart-musicalt, csak dalbetétek nélkül.  

 

Ugyanis minden bántóan hasonlít az alapműre: még az öltözetek, a díszletek és szobabelsők is. A színészek akadémikus szerepeket adnak át nekünk: egyedüli kivétel a műben Sir Ben Kinsley, de hát Fagin megformálása mindig abszolút közönségsikerre számító szerep egy színész számára, elég, ha ősz szakállat ragasztunk rá, kaftánt borítunk a vállára és széles karimájú kalapot nyomunk a fejébe, majd pedig utasítjuk arra, hogy sunyi kárálással adja elő a mondanivalóját.

 

Érzékelhette ezt az utánérzést maga Polanski is, mert igyekezett enervált kísérleteket tenni annak érdekében, hogy az Oliver! látvány- és jellemvilágától valahogy elszakadjon, de ezek a megmozdulások egyáltalán nem emelték a produkció eredetiségét. Polanski tehát bedobta a mű második felébe Sykes (Jamie Foreman) mellett annak bűntársát, Toby-t, egy ficsúrszerű betörőt (Mark Strong), aki aztán semmiféle szerepet nem játszik néhány mellékmondaton kívül; a végén pedig siralomházba küldi Fagint, ahol egyébként Kingsley a film legátütőbb két percét mutatja be a részünkre a halálfélelemtől félig megtébolyodott, cellamennyezetbe révedő vén gazember szerepében, aki ebben a filmben korántsem az a szeretetreméltó, tulajdonképpen ártalmatlan és már csak nyugdíjas éveire ácsongózó tolvajfőnök, mint az Oliver!-ben; kihagyta továbbá azt a bántóan ízléstelen mellékmotívumot, amivel az Oliver!  élt, hogy ti. Mr. Brownlown  nem más, mint Oliver nagybátyja – itt ő csak egy kedves idegen. A film leggyengébb pontja Nancy figurája, akiről végképp semmit nem tudunk meg, csak azt, hogy szereti Sykest (de ezt sem viszi túlzásba), majd megszereti Olivert is (ezt meg végképp nem). Egyáltalán: az egyes szereplőknek gyakorlatilag nulla szintű jellemvonásai vannak, ami azért zavarja a nézőt, mert ha ismeri az eredeti művet és az Oliver!-t, akkor még ezekhez képest is valami többet várna el e téren. Még ebből a szempontból Oliver (Barney Clarc) adja leginkább önmagát: ő ugyanis éppúgy egy értelmes szót sem szól az „igen, uram”-on és a „kérek még”-en kívül… Így aztán az egész újraforgatási koncepcióból lett egy instant feledhető, szobatiszta alkotás. Kínos azt állítani, hogy Polanski összecsapta ezt a művet, de az biztos, hogy nem adott bele apai-anyait, megelégedett azzal az ernyedt tapsfelhővel, amely a színpadon hajlongva a feje fölé szállna a jól végzett, fesztivál-vendégrendezés után.

 

A kritika is zavarban volt a művel szemben. Elintézték az egészet egy vállrándítással és néhány lesajnáló nyilatkozattal arról, hogy a Polanski már megint összehozott valamit, ami túl szabályos és nem az igazi, de azért persze attól még ez élvezhető… Egy biztos: e film után a közönség még mindig az Oliver!-t fogja inkább megnézni, mert lehet ugyan azt giccsnek minősíteni, de abban legalább sokoldalú jellemek és felfokozott érzelmek vannak és előadásmódjában nem egy olyan szenvtelenül ledarált mese, mint ami Polanski mester a magasművészet meghódítására tett kísérletéből lett.

Kulcsszavak: Polanski

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés