Lewis Allen rendező 1954-es filmje nem igazán gengszterfilm, inkább thriller, vagyis pszichológiai elemekkel dolgozó bűnügyi film, de mégis ide kell sorolni amiatt, hogy a főhőse, John Baron (Frank Sinatra) gengszter, ezt ő maga is elismerésre vágyva vallja be.

Baron két munkatársával megszállja egy poros vidéki város (Suddenly: azaz Váratlanul) vasútállomása fölött tornyosuló házat, túszul ejtve annak összes lakóját, köztük a betoppanó Tod Shaw sheriffet is (Sterling Hayden), mert innen nyílik a legjobb kilátás a peronra, ahová megérkezik az USA elnöke egy átmenő látogatásra és le akarja őt lőni. Tervébe akadály kerül, amikor az egyik társa megöleti magát a vasútállomáson, de ő továbbra is kitart szándéka mellett. A lakók végül ötletesen oldják meg a bérgyilkos hatástalanítását, amelynek hatására Baron pedig már nem tudja elsütni a puskáját, mert a vonat meg sem áll…

Eltekintve a végkövetkezmény nyilvánvaló logikátlanságtól – ha megölnek valakit az elnökre váró állomáson, akkor persze, hogy nem áll meg utána a vonat! - a film rövid – 72 perces! - , és nem tekinthető másnak, mint egy feszültséggel teli játéknak, amelyet akár színpadra is lehetett volna állítani, annyira egy térben játszódik az egész. De nem is ez benne a lényeg, sokkal inkább Sinatra átütő alakítása. Hihetetlenül precízen adja elő a környezete meggyőzésére irányuló, kényszeres bőbeszédűségben szenvedő, cinizmusát affektáltan mutogató különítményvezér alakját, aki úgy dicsekszik ölésre képzett higgadtságával, mintha egyszerre akarna akadémiai székfoglalót tartani a moralitás viszonylagosságából és kisgyermekként eldicsekedni a játékautójával. És éppen ez lesz a veszte: nem tud figyelni a részletekre, mert folyton jártatja a száját... Az egész filmet Sinatra viszi el a hátán, bár ez nem volt neki nehéz, láthatólag lubickolt a szerepében, döbbent arcvonása pedig, amikor a vonat elsuhan előtte, beleég a mozimániások agyába: ha másért nem, e pár pillanatért mindenképpen érdemes megnézni a filmet, amelyet egyébként még ma is úgy hirdetnek, mint előfutárát Lee Harvey Oswald sikeres elnökgyilkosságának (ha ugyan ő tette azt…) Persze, a filmnek ehhez semmi köze sincs: Baron csak egy gátlástalan fikció, semmi több, bár annyival mindenképpen hozzáadott egy többletet a filmművészethez, hogy ezzel már az amerikai elnök is az érinthetetlenség körén kívülre került. A többi csak véletlen egybeesés.

Hol vagyunk már attól a korszaktól, amikor a gengszterfilmek még a helyi rendőrkapitányt is megkímélték a kompromittálódástól! Vagy amikor még mindenkit tiszteletben tartottak a rendezők, aki az államhatalom képviselője volt a szervezett bűnözés dobtáras géppisztolyaival szemben! Eisenhower elnök Amerikájában valami új kezdődött: a taburombolás első fázisát láthatja az, aki megnézi ezt az idegesítően feszült, az utolsó percig kiszámíthatatlan végű kamaradarabot.