Emlékszik még valaki a könyvre?

Persze hogy.

Na de a könyv tartalmára?

Nem kell pirulni, ha nem. Rácz Zsuzsa regénye egy terjengős, bár olvasmányos nemzedéki hangulatjelentés volt. Története sincs sok, meg mondanivalója sem, nem csoda, hogy az írója e mára már ki is kopott a magyar irodalomból és irodalmi tevékenysége kimerül abban, hogy folytatja az előző (egyetlen) könyve tartalmát. Így aztán, ha ezt a könyvet ma akarná leforgatni valaki, leginkább a Magyar Mozgókép Közalapítványnál kalapozhatna miatta, hogy egy retrospektív közérzetfilmet csináljon az utókornak, mert a szabadfogású producerek ugyan már egy fillért sem áldoznának fel érte.

De most ne a könyvről beszéljünk, hanem a filmről.

Van egy nő, Kéki Kata (Hámori Gabriella). Van neki egy butus kinézetű élettársa, Marci (Elek Ferenc). Ő ki is megy a képből már a legelején, épp csak bemutatkozik, oka nincs a szakításnak, legfeljebb az, hogy Marci iszonyúan butának néz ki és valószínűleg az is. Pedig a buták nem szoktak unalmasok lenni, mert rendszerint hülyeségeket csinálnak, az meg izgalmas, de Marci nemcsak buta kinézetű, hanem unalmas is. Nem csoda, hogy Kata csalni akarja őt Fonyóval (Hujber Ferenc), de mégsem csalja, mert a Fonyó, az mégiscsak gáz.

Aztán ez a Kata ki van rúgva a munkahelyéről és könyvet ír. Hogy mit, azt ugyan senki sem tudja, mert a forgatókönyv nem köti az orrunkra. Ehhez képest szájgörbítően szép, ahogy naplementei fények aurájában, a Balaton-felvidéki háza udvarán gépelgeti azt a valamit egy gyertya mellett a laptopon. Kell ugyanis csinálnia is valamit azon kívül, hogy rá akar mászni a férfiakra. Jön tehát egy izraeli diák, Dávid (már ez a név is árulkodó, Dávid, hogy mindenki megértse, honnan ered, na mindegy: Csányi Sándor), aki ahogy jön, el is megy, ehhez képest Csányi megkapta a filmszemlén a legjobb mellékszereplőnek járó díjat, amit nem sajnálunk tőle, csak nem értjük, hiszen fellépéséből még csak azt sem tudjuk meg, hogy milyen lenne férfiként és emberként. Aztán jön egy menedzser, Tamás (László Zsolt), akinek már árnyaltabb a jelleme, csak éppen közhelyes, mert a vidéki kirándulásukon kiderül, hogy munkája mellett Katát a második vonalba ejti, s szeretkezés helyett inkább egy helikopteren elszáll az eurólepte magasságokba.

Más mellékszereplők is vannak. Van Katának egy drogozásból kilábaló öccse (Nagy Zsolt). Szerepe annyi, hogy megmutassa: ő most épp kilábal, a nővére meg aggódik érte. Egyébként semmi dolga sincs néhány mondaton kívül. Persze: akkor minek forgatták bele? Ja, hogy a cím miatt… Van három sóhajtozó barátnő is, akik lilaságokat mondanak, egyébként különösebb összefüggés szerepük és a film nem létező története között nem lelhető fel.

Közelg a film vége, idáig sem tudtuk nagyon, hogy mivégre a cselekmény, ez az összedobált, konfliktusok nélkül botladozó mozaikegyüttes, ki akar-e itt valami bontakozni, vagy már rég megdöglött a bábjában, de aztán következnek a durva dolgok.

Mert amit idáig láttunk, az nem más, mint kidolgozatlan, érdektelen, időnként plakátszerűvé váló jellemek, sehová sem vezető, még értékelhető ellentmondásokkal sem nagyon operáló találkozások, amelyekben a nyelvi poénok olyan nyiszlettek és laposak, mint az eltaposott giliszták. Társadalomkritikai nyomelemek ugyan vannak benne (pl. az agyonbonyolított munkaügyi felvételi, vagy a tahó, de „természetesen” jószívű kamionosok lelkigondozása), csak éppen a főtémáról nincs benne semmiféle ilyen, pedig elvileg ez a szingli nők életéről szólna, vannak viszont benne szép fényképek tájakról, emberekről, házakról, jégtáncról, amelyeknek amúgy meglenne a maguk helye, csak nem didaktikusan és elandalítottan a középpontba erőszakolva, pótlandó a nem létező mondanivalót. Ez nem Pados Gyula operatőr szégyenfoltja, hanem a rendezésé, amelynek ennyi is elég volt.

Szóval botorkáló semmiből egyik pillanatról a másikra kirobban a Megoldás Szelleme, amely kb. olyan hatással van a kritikusra, mintha Fantomas ülne le vele szemben az éjjeli villamoson. Gyomor összeszűkül, igen: Kata hirtelen rájön arra, hogy mindig is a balatoni telke mellett kaszálgató festőfiút szerette, aki néhányszor szintén teljesen értelmetlen módon – pár egyszerű (nem összetett!) mondat kiejtése érdekében - felbukkant a legfölöslegesebb helyszíneken. Zene szól, s Kata a karjában ficánkolva kiúszik a képből…   

Tanulság: a boldog egy karnyújtásnyira van, nem kell ezért bejárni a nagyvilágot. Csak az a baj, hogy ezért a tanulságért moziba sem érdemes menni.

Most biztos valami frappánsat várna a közönség lezárásként, de fölösleges róla többet írni, szóval rendezte: Bergendy Péter, forgatókönyv: Rigó Béla, vágó: Király István, zene: Madarász Gábor, készül az RTL Klub támogatásával, Budapest, 2004.  

Nem csoda, hogy ezek után a sajtóbemutatón Rácz Zsuzsa már meg sem jelent.