A közismert mondás szerint egy könyvet mindenki meg tudna írni, ti. a saját életéről. Szerencsére a többségnek nincs erre pénze és ambíciója, mert ellenkező esetben a boltok tele lennének jópofa önéletrajzokkal, amelyek a kutyát sem érdekelnének. Legtöbbünk élete ugyanis nem valami színes. Történnek persze velünk apró-cseprő események, amelyek kipingált előadása megszínesíti barátaink kedvét egy kávé vagy pár doboz sör mellett, s amelyekkel hatásosan lehet szédíteni az ellenkező nemet is, de a funkciójuk ezzel ki is merül, mert másokkal is megesnek ilyenek, s öt perc múlva azokat mi is töröljük is a memóriánkból. Mindenkinek megvan a maga sztorija az úttörőéletéről, a szalagavatójáról, a felsőoktatási keretén belül és azon kívül végzett ifjúkori ivászatairól, az autósoktatásáról, meg a lakásfelújításáról, hogy néhány kiemelt példát idézzünk. De ezek végső soron sablonosak és nem rendelkeznek különösebb (semmiféle) tartalommal.

A kimondhatatlan nevű Márton István-film, a Buhera mátrix viszont kizárólag ilyen élményanyagon alapul. Előkapja főhősét, a háromütemű klisét, azaz a „fiatal budapesti bölcsészértelmiségit", bizonyos Gergőt (Bánki Gergely) - , és bemutatja a fent felsorolt önéletrajzi eseményei egy-egy kínos mozzanatát. Na jó, vannak benne megnevettető részek, de ezek nem a történetnek, hanem kizárólag a színészi fellépésnek köszönhetőek, amelyek a azonban a legkevésbé sem lépik túl a karakterhordozó Szabó Győző, Badár Sándor, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Hollósi Frigyes oldaláról megkövetelt szakmai bokaszintet, kissé egyszerűbben: mindenki azt a formáját hozza, amelyet ezer és egy filmben már megszoktunk tőle, ettől lesz olyan kellemesen hónaljszagú az egész. Közben egyre elszomorodottabb szívvel gondolunk a forgatókönyv írójára, és a végén már tényleg megsajnáljuk őt (mozijegy ára fölötti bánatunkon túlmenően): valóban ennyire üres lenne az élete?

A jelen cikk szerzője ugyan nem szándékozik a személyes frusztrációival az élőtérbe nyomakodni, de ha végigfutunk az eseményeken, amelyeket Litkai Gergely Karinthy-gyűrűs humorista a saját és környezete életéből vett (s még könyvben is megörökített), akkor látni fogjuk, hogy van mit összehasonlítani egymással. Szóval: főhősünk meghal a film elején, mert elcsapja egy (tolató) autó. Lepereg tehát előtte élete filmje, ekképp:

Először is megismerkedik az úttörőélettel. Itt megtudjuk, hogy szerelmes volt egy lányba, ostoba társasjátékokat kellett játszania, a rajvezető bigott kommunista és kopasz, a csapatzászló balról vonul be a jobboldali fogadáshoz képest, továbbá kitiltották őt a táborból, mert verekedett. Főhősünk megnősül, kijárja az egyetemet, de ez mind mellékes, mert jön a főtéma (a film felét ez viszi el): be akarja szereltetni a vízórát, amelynek eredményeképpen a lakásfelújító brigád (Mucsi Zoltán vezényletével és Scherer Péter gázszerelői közreműködésével) széttrancsírozza a fürdőszobát. Hősünk végül meg akar tanulni autót vezetni. Oktatója (Hollósi Frigyes) korrupt és aluszékony, de végül is átmegy a vizsgán.

Történnek velünk ezek-azok, na és. Ezekről - illetve csak ezekről, tehát tisztán, bor és vegyesköret nélkül - nem kell regényt írni, vagy filmet forgatni. Életünk ajaklilulásos pillanatainak felmondásából még nem lesz narratíva, csak egy négyrészes bambaság. Szóval, ha a film rendezőjének és forgatókönyvírójának csak ennyi történet jut eszébe egy harminc év körüli fiatalemberről, akkor az nagyon elkeserítő. Egyébként Gergőből éppenséggel nem is lehetne többet kihozni, mert kényelmes a lakása (a fürdőszobája akkora, mint egy biliárdterem), cicás a nője, még autója is van (nem Zaporozsec), a fentiekből kifolyólag pedig talán munkája is, mármost egy ilyen életből ugyan mit lehet kihozni, ami önfeledt fotelbevizelésre késztetné a nagyérdeműt?

És állítólag ez egy filmvígjáték.