.bmp)
Nem túl nagyigényű dolog a hülyéken nevetni, de mégis: különleges produkcióvá fajulhat a dolog, ha a televízió sztárműsorai helyett inkább az élő kamaraelőadást kedveljük. Pláne, ha közben még eszegethetünk is ezt-azt a barátainkkal.
Pierre Brochant (Thierry Lhermitte), a gazdag párizsi könyvkiadó ráadásul meg is akarja spórolni a fellépti díjat, ezért a barátai társaságába a szokásos szerda esti vacsorára egy-egy félcédulást visz magával, aki aztán díjtalanul és abszolút átéléssel szórakoztatja a társaságot a kedvenc mániáinak taglalásával. (Ez is a film eredeti címe: Balfácánt vacsorára.) Legújabb áldozata François Pignon (Jacques Villeret), akit azzal csábít magához, hogy kiadja könyv alakban a szerencsétlen, feleségétől elhagyott, gülüszemű és ronda adóhivatalnok szabadidős rögeszméjét, a gyufaszálakból összeeszkábált maketteket. Pignon meg is jelenik időre Brochant lakásán, ámde ekkora a házigazda már az ágyat, vagy inkább a padlót nyomja, merthogy lumbágója lett, ráadásul a felesége annyira felhúzza magát a férje újabb ízléstelenségi rekordkísérletén, hogy duzzogva lelép. Az időpont tehát nem alkalmas semmire, ámde Pignon nemcsak balek, hanem jószívű is, tehát akcióba lép… Egyetlen telefonnal kezdődik az egész, aztán az események megállíthatatlanná válnak.
Filmszempontból nincs sok mindenről beszélni, hiszen a mű a rendező, a francia vígjáték legújabbkori nagymestere, Francis Veber, a Magas szőke férfi felemás cipőben, az Őrült nők ketrece, a Montreáli bankrablás, a Pofa be!, a Négybalkezes, a Topmodell a barátnőm, vagy éppen a Haver, haver c. darabok forgatókönyvírója (és gyakran rendezője) színdarabjának mozgóképes újrahasznosítása, jellegét tekintve tehát olyan, mint A miniszter félrelép c. magyar sikerdarab, amely gyakorlatilag egy szobabelsőben játszódik, s alig néhány színész szerepel benne. A klasszikus vígjátékok alapján tehát mindent a szöveg és a személyiség ad el, amelyeknek időnként egy-egy nagytérfogatú kalamajkába kell keveredniük, ez a három alapfeltétel pedig itt tökéletesen megvan. A humor fő forrása persze Pignon, aki leginkább egy tulajdonságával írtja ki maga mellől az értelmes élet lehetőségét: hajlamos összekeverni egymással összekeverni a valót és a valótlant, vagyis leginkább folyamatosan elfeledkezni arról, hogy neki hazudnia kell, s egy idő után vagy a hazugságát hiszi el, vagy azt felejti el, hogy ő nemrégen még hazudott és most az igazat mondja. A külvilág persze erre nincs felkészülve…
Az alakítások szerencsére mindenféle túlzásokat kerülnek, senki nem akarja túljátszani a szerepét, de már a megjelenésük is olyan erőteljes és egyértelmű személyiségsugallattal bír, hogy innentől kezdve alig várjuk már, hogy kiszámíthatóan reagáljanak azokra a váratlan eseményekre, amelyeket Pignon kavar – de hát ennek a vígjátéknak éppen ez a nagy erénye, hogy miután tetőzik az időnkénti hülyeség, elégedett nyugalommal nézhetjük az áldozatok szenvedését. Ráadásul a film végéről még az erkölcsi tanulság sem marad el, de nemcsak ezért érdemes megnézni, hanem azért is, hogy láthassuk, milyen ügyesen lehet adagolni egymással a kegyetlenséget az érzelmekkel, az elmebajt a védtelen szorongással, a nevetést a szánalommal, szóval úgy általában mindent, amit emberinek neveznek.
A film a súlyát mutatja, hogy 1999-ben a szerepéért Villeret és Daniel Prévost is César-díjat kapott, mint a legjobb főszereplő és mellékszereplő, Francis Veber, a rendező pedig a legjobb produceri díjat vihette haza.
A filmnek már készül a remakeje is, merthogy a hírek szerint az amerikaiak nem bírják elviselni, hogy valaki jobb legyen náluk, ezért jelenleg Sachsa Baron Cohen (a gyengébbeknek: Borat) és Robin Williams főszereplésével gyúrnak az überelésre. Előre mondjuk, hogy nem kéne. (Egyébként már egyszer készült belőle egy átirat, mégpedig Indiában Bheja Fry néven 2007-ben.) Ráadásul még a kínaiak is akarnak belőle egy változatot, amelyet a Sanghaji Drámai Művészetek Központja előadásában fognak filmre vinni. Hát legyen. Mi is megpróbáltunk felsorakozhatni a nagy adaptátorok közé, mert itt meg a József Attila Színház előadásában ment le a darab az eredeti nevén, Kernnel és Koltaival a főszerepben. Igaz, ezt lehúzta a kritika.
Állítólag nem volt elég dilis.