Félkellemes, szundiztató, semmitmondó film Chuck Norris főszereplőként elpöntyögött harmadik etűdje Hollywood nagy ricsajfesztiválján. A film megtekintése után kb. annyi érzés marad bennünk, mint egy orvosban, aki elvégezte az ezredik vakbélműtétjét annyi eltéréssel, hogy a vakbélműtét komoly dolog, ez a film meg nem az.

Nem az a baj, hogy Norris benne a főszereplő, mert most elég tűrhetően játszik, azaz semmit sem ad hozzá, de nem is vesz el a végeredményből, mert mintha ott sem lenne a vásznon, egy annyira koncepciótlan karakterbe karatézta bele magát, na de már ez is valami, legalább nem amortizálja le kénsavval az agysejteket. Itt inkább az apró logikai tévedések azok, amelyek miatt többször is a vajazott felével hullik a padlóra a kifli. A történet szerint a nevesincs kaliforniai kisváros rendőrségének tagjait egy titokzatos gyilkos küldi át a túlvilágra, amikor azok közül egyesek túl közel kerültek a kábítószer-szállítmányokhoz. A főagy-rendőrhadnagy (Clu Gulager) tehát kitalálja, hogy a kábszerügyi szakaszt utánképzésre küldi és megtaníttatja velük a harcművészeteket, amelyet Matt Logan (Norris), a versenyharcos fog beléjük nevelni. Ez a motívum eleve totál értelmetlen, kb. annyi logikával bír, mintha egy karmester gyilkosának a felkutatása érdekében a nyomozókat beíratnák a konzervatóriumba. Minek? Nem mindegy, hogy miként viszonyulnak Prokofjev V. szimfóniájához? De a nyomozók a filmben sem azért kapják a fizetésüket, hogy fehér ruhákban ronccsá veressék magukat csak azért, hogy közelebb kerüljenek a gyilkos személyiségéhez. Ez a vonal különben hamar el is tűnik, mintha rájöttek volna a film alkotói, hogy tényleg bugyutaság az egész, ki volt az a barom, aki ezt kitalálta, fel a kezekkel.  

Így aztán a gyilkos személyére nem is ez úton jövünk rá, hanem azért, mert a pozitív hősnő, azaz Mandy Rust (Jennifer O’Neill) – aki most speciel nem keveredik csiklószaggató kalandba Norrissal – pusztán szemrevételezés alapján rájön, hogy ki az áruló a rendőrség soraiból. Erre mi is ráébredünk már a legelején, Rollins, a célszemély (Ron O’Neal – 1937-2004) ugyanis a következő árulkodó jellemzőkkel bír:

1.   középkorú, de  csorog a nyála a friss hús után,

2.   sunyin néz,

3.   kopaszodik és ronda,

4.   barna a bőre,

5.   Bokros Lajos-bajsza van.

Ez utóbbi eszerint megdönthetetlen érvet szolgáltatott már a ’70-es években is ahhoz, hogy valakire görbe szemmel nézzünk. A barna bőr a tudatalattiban Nescafe-gyorsasággal feloldódó asszociációkat nyújt a cigánybűnözőkre, a guszta női munkatárs megkívánása pedig közismerten egyenlő az erkölcsi fertővel - a megcsalt nejek szerint legalábbis.

Éppen ilyen gyorsan érzünk rá arra, hogy ki lehet a névtelen és arctalan nindzsa bérgyilkos, azaz Sparks (Bill „Superfoots” Wallace, a filmen kívüli életben maga is nagy kickboxer vala hajdanán), tekintettel arra, hogy az egész filmben ő a második kellemetlen főszereplő: kifejezéstelen az arca, ostobaságokat beszél, hiányzik belőle az a bizonyos Talleyrand-féle graciőz szellemesség, mellesleg pedig félúton földbe tapossa a főhős politikailag korrekt néger tanítványát, ezek után már csak az agyi fogyik nem jönnek rá arra, hogy tulajdonképpen benne összpontosul a Sötét Erő.

Paul Aaron filmében a végén persze összecsap a jó és rossz, a nő pedig egy mély csókban forrhat össze a hősével az éjszaka melankolikus hátterében. Végre valami akció, mert a film közben sok ilyenre nem számíthatunk: Chuck csak az edzőteremben bohóckodik, meg néha a szorítóban, de komoly helyzetbe nem kerül, csak a végén, amikor aztán minden összejön. Ezért a film címfordítása is teljes agyrém: még hogy egyszemélyes hadsereg? A hadsereg, az csinál valamit. De Matt, azaz Chuck, azaz Norris?

Ez az egész egy kicsit hervasztó. De még mindig jobb, mint Szíjjártó Péter sajtótájékoztatója, vagy amikor Hiller István beszédet akar mondani a Nők Napján. Chuckot viszont mégsem lehet csak úgy elküldeni az anyukájába. Ő végül is mindent megtett a jó ügy érdekében: nézett, ütött, megpróbált érzelmeket közvetíteni egy göröngybuta történet keretében.

Nem sikerült. Na és. A jó szándék, az smafu?