Vázlatszerűen arról van szó, hogy miután Jamamoto tengernagy tervei alapján Nagumo Csúicsi ellentengernagy az előretolt erőivel 1942. június 4-én megtámadta a Midway-szigeten lévő helyőrséget, az összes repülőgépe ezzel volt elfoglalva, s a kommunikációs hiányosságok miatt nem szerzett tudomást arról, hogy eközben a háttérben felfejlődött az amerikai flotta romos büszkesége: a Yorktown repülőgép-hordozó. Az innen felszálló gépek aztán megtalálták mind a négy japán anyahajót, amelyeket éppen nem fedeztek a vadászgépek, merthogy azokon újratöltötték őket. Kihasználva a nagy sanszot, az amerikaiak önfeláldozóan három repülőgép-hordozót azonnal elsüllyesztettek, a negyedikkel pedig estére végeztek az időközben még két hajóról ideegyesült légierők úgy, hogy a használhatatlan csatamonstrumot másnap a japánoknak kellett a hullámsírba küldeni. Ezzel a japán hadiflotta összes komolyabb repülőgép-hordozója  megsemmisült – fél évvel a gyáva Pearl Harbour-i „győzelem” után a pökhendi császárság a védekezés határára szorult és így is maradt: a kezdeményezést már sosem tudták átvenni.

A film egy szép, kellemes, középszerű tananyag-mű, e tekintetben a történetvezetés nagy előnye, hogy követhető, vagyis a japán haditerv bonyolultsága és az amerikai ellencsapás esetlegessége ellenére is pontosan tudható, hogy mikor, hol, mi történik. A szemléletmódja visszafogott, hiszen a csatajelenetek többsége színes dokumentumfilmekből lett átemelve, amelyek aztán zökkenőmentesen illeszkedtek bele a történet jelenkori elemeibe. Ezek az eredeti mozzanatok természetesen igen látványosak, ezekhez igyekezett a stáb maga is hadtörténelmet komponálni: erre a célra igénybe vették az U.S.S. Lexington repülőgép-hordozót, amelyen aztán a meleg és biztonságos Mexikói-öbölben hajózva vettek fel kisebb jeleneteket. Némelyiket többször is, csak legfeljebb más kameraállásból… A japán hajók felrobbanását és kiégését megoldották makettekkel, ez látszik a víz fodrozódásán, a repülőgépek meg vetített háttér előtt a műteremben szállnak. A szegényesség érződik a szereplők környezetében is, hiszen nagy tömegeket nem mozgósít a film, továbbá annak érdekében, hogy ne derüljön ki a Lexington, mint forgatási helyszín döntő szerepe, mind az amerikai, mind a japán szereplőket leginkább félközeliben, szűk hátterek előtt szereti mutatni, aztán mindenki olyan  hajót képzel mögéjük, amilyet csak akar. De még egyszer mondjuk: nem művészieskedő alkotást, hanem oktatófüzetet nézünk.

A film ennek keretén belül fokozott hangsúlyt helyez arra, hogy semmi ne vonja el a néző figyelmét a lényegről, vagyis a csatáról, továbbá ne legyen politikailag inkorrekt sem. A japánok tehát nem holmi öntelt hólyagok, mint ahogy az amerikaiak sem kifejezetten hányaveti hősök: a két oldal katonasága egyszerűen teszi a dolgát, a beosztott tisztek mindkét oldalon stabilan visszabeszélnek a főnökeiknek, a haditervek nagyszerűségét illetően pedig mindenkinek mindenütt kételyei vannak, amelynek eredményeképpen az amerikai kétely győz. A film szerint azonban inkább szerencséjük volt, mintsem tudásuk, hiszen egy elromlott repülőgéprádió okozta a császári flotta vesztét, mivel a 4. sz. felderítő nem tudta közölni a főhadiszállással, hogy jönnek az ellenséges hordozók.

Jack Smight filmjének nagy előnye még, hogy végre nem kíván belekényszeríteni a történetbe semmiféle egyéniségáradatot, és a kötelezően erőltetett romantikus vonalat sem nyomorítja bele a sztoriba, erre sok esélye nem is lehetett volna a cselekmény sűrítettsége miatt, amelyet John William katonazenéje tesz hangulatossá. (Bár nem ez a legnagyobb alkotása.) A film tehát megelégszik tehát egy vázlatos apa-fiú konfliktussal (Charton Heston és Edward Albert között), továbbá egy rövid, de egyszerűségében is jól kidolgozott szerelmi szállal az amerikai fiú és a koncentrációs táborba zárt japán lány között, amely egyébként simán mellőzhető lett volna a filmből. Henry Fonda alakítja Nimitz admirálist, de az ő szerepe éppen olyan mellékes, mint a Jamamoto tengernagyot alakító Mifune Tosiroé is, egyszerűen azért, mert ez utóbbi a főerőivel eleve nem vett részt a csatában (aztán meg elmenekült a helyszínről), Nimitz pedig Hawaiból figyelte az eseményeket. (A film szerint lényegében semmit sem csinált ezen kívül.) Szintén csak jelzésértékű Robert Mitchum szereplése Williem F. Halsey ellentengernagy szerepében, akit az fosztott meg a hadtörténelembe kerüléstől, hogy a csata előtt rátört egy bőrbetegség és végigvakarództa a csatát. Nagumo Csúicsi szerepében James Shigeta lép fel, míg a csatát tulajdonképpen eldöntő Fletcher ellentengernagyot Robert Wedder alakította: mindkettejük szerepe meglehetősen másodlagos, a film szerint ők is csak a sötétben tapogadóztak, aztán hogy, hogy nem: az amerikai keze érte el hamarabb a japán torkát.

A film tehát gondtalanul végigélvezhető, utána pedig elmondhatjuk, hogy jó mulatság volt és most már tudjuk, hogy miről is szólt a midway-i csata.