Az Igazgató távollétében megindul a pezsgés: lefixálják az általa alá nem írt szerződéseket, megindítják a halogatott és megtagadott projekteket, mi több, felvállalják a veszélyes döntéseket is. A magára maradt vezetőség új jelszava: „A napot nem fogjuk beszarással kezdeni!”. (Ezt egyébént mindannyian elmondhatnánk igazán reggelente a tükrök előtt.) A cég megindul a fejlődés útján, gyorsul az ügyintézés, növekszik a haszon, hiszen a Vezér hivatalosan „szabadságon” volt, mellesleg nem is nagyon akart kiszabadulni a fogságából – még önként vissza is tér oda, mert itt legalább tényleg élvezheti mások költségén a semmittevést. A váltságdíj célja végül átalakul, mert elmaradása esetén a vállalat a legszörnyűbb büntetést nyeri el: visszakapják az igazgatójukat. A vállalat vezetősége tehát gyűjtést indít a munkások között: mindenki kénytelen összedobni a 100.000 Ft-ot, csak hogy ne szabadítsák rájuk ismét a főnököt. De az Igazgató (azaz immár joviálisan Béla bácsi) a pénz átvétele után mégis kiszabadul, mert elrablói új, titokzatos telefonhívást kapnak: el kellene rabolniuk egy másik tehetségtelen dirit s Béla bácsi immár azt a feladatot kapja a  vele összemelegedett rablóktól, hogy legyen az ügyletben az adminisztrátoruk…

A habnál is könnyebben elfújhatóbb, kisszerű költségvetésű, színészi teljesítményt és komolyan vehető operatőri nem nyújtó bugyuta félvígjátékocskát láthat az, aki erre pazarolja az idejét, pedig annak rendezője Várkonyi Zoltán volt: úgy látszik, ő is lazítani akart. A filmből minden társadalomkritikai érzék hiányzik, hiszen a mű azt sugallja, hogy a társadalmi szövetkezés maga is képes megjavítani a szocializmus gépezetét, amelyben vannak emberileg ugyan szerethető, de szakmailag leromlott állagú hivatalnokok. (Ez a személyiség a szocialista humor jellegzetes forrása volt). Néhol ugyan előkerül a filmben egy-egy érelmeszesedett társadalmi kritika (amikor az Igazgató álmaiban megrettenve Forgács elvtárssal beszélget, vagy amikor előkerül a vadászjelenet, ahol a szocialista nomenklatúra úgy viselkedik, mintha egy cs. és kir. vadűzésen lenne), de egyébként semmi nyoma nincs annak, hogy a film akár ujjbeggyel is érintené akarná a rendszer visszásságait.

Ám ne legyünk teljesen könyörtelenek a filmhez: mert az 1972-ben készült, amikor az önálló vállalatirányításról szóló Új Gazdasági Mechanizmus nevű magyar találmány (amely 1968-ban indult meg), immár végképp kifújt, s helyette ismét a keményvonalas PB-tagok által szorgalmazott kézivezérléses korszak vette ismét a kezdetét. A film tehát az ÚGM bukása ellen lázadt, amelynek lett is volna hatása, csak egy jobban, következetesebben és vitriolosabban megírt forgatókönyvvel. De így?