Ez utóbbi szemlélet gyönyörűséges darabja a Billy Bob Thorton főszereplésével készült Tapló Télapó (2003), ahol aztán az imidzsrombolás teljes mellszelességében mutatkozik be: a Télapó (Mikulás?) itt törpe társával kasszát fúr, de ez csak a végkifejlet, addig is utálja a gyermekeket, behugyozik, folyton részeg, trágár és primitív, s mindezt egy bevásárlóközpont közepén, majd Sosztakovics zenéjére igyekszik elmenekülni a tett színhelyéről. (Szegény Dimitrij nyilván megfordult a sírjában, de hát a moszkvai temető messze van Kaliforniától.)

Mi, magyarok természetesen nem maradhattunk le a trendtől, mi újabban ott vagyunk mindenütt, ahol szarral sikálják fel a fedélzetet, ezért a mi lepusztult Mikulásunk  ugyanez, csak közép-kelet európai undergagyiban. Gárdos Péter rendező (Uramisten, Szamárköhögés, A skorpió megeszi az ikreket reggelire) forgatókönyvírói és rendezői „leleménye” alapján a magyar tapló Télapó, azaz Misu (Cserhalmi György) bárzongorista, akinek Párizsban lelőtték a fél lábát, s ezek után az alkoholba menekült, amelynek következtében  faképnél, azaz üres üvegeknél hagyta őt a családja, s jelenleg épp ágybérletben tengődik egy haldokló öregasszonynál, aki az életereje utolsó fellobbanásában állhatatosan akarja belőle kipasszírozni a havi bérleti díjat. Mikulásunk tehát felcihelődik hajnalban, hogy anyagmozgatást mutasson be egy bevásárlóközpontban, de annak hidegszívű vezetője egy újabb kihívás elé állatja őt: legyen ő egy napig a Mikulás, mert az Északi Sarkkörből megrendelt „igazi” sajnos a hó miatt elakadt. Mikulásunk tehát – némi kötelező vonakodás után (miért vonakodnak folyton a hősök?) -  belekezd küldetése teljesítésébe.

Addig nincs is gond, amíg részegen bökverseket gajdol a vásárlóközönségnek, de belebotlik egy kislányba (Szilasi Blanka), akinek egyetlen mondanivalója van a számára: szerezzen neki egy biciklit! Mikulásunk persze igyekszik lemorzsolni magáról a kis kullancsot, de hiába, s így (mert hát mégis csak jótét lélek ő!) nem marad tehát más, mint hogy pénzbegyűjtő körútra indul. Sikerül is némi lóvét összekaparnia (lop, megfeji a testvérét egy könyvkereskedésben, továbbá a saját főnökét egy széplélek taxis segítségével, a lovin pedig megteszi tétjeit, ahol mindent elveszt), a kislány azonban végül visszaviszik a gyermekotthonba (merthogy árva s a fél ország őt keresi), de onnan megszökteti, s végső kétségbeesésében a saját gyermekének a bicaját akarja elkötni. Aztán inkább lenyúlja megint a testvérét, továbbá egy bankigazgatót; mindhiába. Pénz, az nincs elegendő. Végül nem marad más lehetősége, mint az, hogy a bevásárlóközpont karácsonyfája alól kivesz egy kerékpárt és odaadja a gyermeknek, akinek pedálozását aztán elérzékenyülten nézheti a szürkületben elrobogó rabomobilból, ahonnan nyilván pár napra bezsuppolják egy kis esti karcerpihenőre a nehéz meló után.

Mint ahogy látható, a film a szklerózisos, gumibugyis közhelyek tárháza. Mert vagy benne kiindulópontnak egy önmeghasonlott művész, aki a magántraumája hatására nem folytatja továbbá zeneipari tevékenységét, s ezt már nagyon megbánta. Kiindulópont: minden magyar film, mert mi nagyon szeretjük a válságban lévő művészlelkeket, függetlenül attól, hogy Cserháti Zsuzsától eltekintve ilyenünk tulajdonképpen nem volt – pillanatnyilag Paudits Béla domborítja egyre nyamvadtabban és unalmasabban ezt a szerepet a nyomorjáradékáról szóló bulvárvernyákolásával.

Művészünk persze egy vajszínű gazember, csak ez előbbit jól titkolja (kiindulópont: Osztap Bender, meg az egész filmművészet, mert ezt már annyiszor, de annyiszor megcsinálták!). Adalékanyagként van 1 db. elhagyott család, akihez évek elteltével a családfő hazalátogat, s rájön, hogy neki milyen szép nagylánya van (ld. az Éjszakai rohanást). Meg persze ott a kislány, aki árvaházban tengődik és várja a Mikulást - ösztökéletlen, természetesen jövő émelygéssel reagálunk az ötletre. Jön még az érzékelten menedzser, meg a „szabál, az szabál”, a bevétel, az bevétel, ami jó kiindulópont a viszolygásra mindenkinek, aki nem volt még menedzser, továbbá egyéni alkalmatlansága miatt nem is lesz. A nézelődők, ácsorgók, lenyúlásra alkalmazott karakterek viszont mind rendes emberek, kár, hogy az emberek nem ilyenek, legfeljebb a mesefilmeken. Előkerül még két pályaudvari vagány, aki összeverik és kifosztják főhősünket (ilyenről eddig még nem szóltak a rendőrségi tudósítások, tehát a dolog egy csipetnyit hiteltelen); meg persze Budapest, a már megszokottan lepusztult állapotban, hiszen magyar film nem keletkezhet másutt, csak itten, olyan filmes helyszín, hogy Miskolc, Debrecen, Szombathely nincs, pedig e filmben sok felvételt Pécsett forgattak le.

De még ezt az egynapi városban bolyongást is fel lehetett volna dobni érzelmes, magával ragadó karakterekkel, ha már a pénzszerzés agyafúrtságára nézve kifúlt a forgatókönyv fantáziája. Egyszerűen csak olyan eredeti alakokkal kellett volna összehozni a párost, akik felkeltik az érdeklődésünket. De Cserhalmi – a film tényleges és egyetlen szereplője - kisujjából kirázza a figurát, Szilasi Blanka pedig bár tehetséges, de szerepéből csak egy monomániás durcásságra futja. A többi, plakátnyomatos húzónév (dr. Lápossy ügyvéd – Csányi Sándor, bankelnök – Rudolf Péter, Dönci, a rendész – Újlaki Dénes, a gyorséttermes lány – Gryllus Dorka, a taxisofőr – Galkó Balázs) épp csak annyiban kerül elő, hogy még fel lehessen hívni rájuk a figyelmet a promóciós internettúrán, teljesítményük azonban (a forgatókönyv ötlettelensége miatt) vázlatosságra hagyatkozik, lényegében akárki el tudta volna játszani helyettük e karaktereket egy közepes sóhaj után.

Így végül a film történetszövete már az egyharmadánál kezd szétmállani, bár a vége segít rajta, mert a zenével, a csoportjelenettel, továbbá a biciklikkel az áruházból kirohanó vásárlókkal tényleg egy kicsit megindító hangulatot sikerült összehozni, csak épp ez már túl kevés lett az előzmények után ahhoz, hogy komolyan is vegyük: gyanúsan kényszeredett megoldása van tehát, ráadásul a vásárlók kirohanása túl álomjelenetszerűre sikeredett ahhoz, hogy komolyan vegyük, merthogy ez idáig álomjelenet nem szerepelt a filmben.

A fényképezést ennek ellenére dicsérni kell, mert Seregi László (az ifjabb) néhány igen szép felvételt hozott össze (pl. a vasúti felüljárónáll), de ez inkább csak statikus és nem dinamikus megoldást jelentett; kevés volt ahhoz, hogy a filmet egészében művészi alkotásnak tekintsük. A zene (Tövisházi Ambrus – Geszti Péter) ötletes, de instant feledhető.

Megjegyzendő: ez a bukott film 400.000.000 millió forintba került. Többek közt nekünk is, bár három nemzet is dolgozott rajta, mert a pénz forrása egyszerre volt amerikai, magyar és szerb. És ezt nem a Mikulás hozta.  De az vitte el.