nézőzugblog header
Friss kommentek
treff132014. 10. 09 19:57
minek? mindkettő undorító.  (Az akarat diadala (Triumph des Willens - 1935))
angyal2014. 04. 10 21:28
Ebbe az írásodba sok kamu dolog van... Amúgy remek film !  (Az akarat diadala (Triumph des Willens - 1935))
ivan.istvan.2013. 05. 27 00:30
miért nem frissült már egy éve a blog? elfogytak a filmek? és hol van egy jó Tarr Béla elemzés?  (Aztán mindennek vége (The Last Station - 2009))

Három nagy vonatrablást ismer a történelem. A leghíresebb persze maga is egy film, az 1903-ban készült azonos nevű alkotás, mint mozgóképügyi mérföldkő. A másik egy 1963-ban Angliában elkövetett tett volt, de a legelső 1855. május 15-én történt meg, amikor két intellektuális bűnöző (tehát nem bandita!) némi vasutas segédlettel kirabolta Angliában azt a vonatot, amely a krimi háborúba szállította a katonák zsoldját aranytömbökben. Nem sokáig élvezhették a pénzt, mivel már augusztusban lekapcsolták a trió vezéregyéniségét, s egyben (eszerint) leggyengébb láncszemét, Edgar Agart – amatőr módon egy hamis csekket akart elsózni. Ő aztán levelet írt Fanny Kay-nek, a szeretőjének, amelyben megemlített egy bizonyos William Piercet, aki azt ígérte, hogy ad a nőnek 7.000 fontot, amelynek az persze nem tett eleget. Mivel ez a Pierce egykor vasúti alkalmazott volt, a gyanú rögtön ráterelődött. Innentől kezdve már nem volt nehéz felgöngyölíteni az ügyet. Különben egy teljesen érdektelen kis rablás volt, már ha a bűnnek, mint esztétikai kategóriának a minőségét nézzük. Tényleg volt néhány kulcs, amit meg kellett szerezni a széfhez, de ezen a motívumon kívül a filmnek semmi köze sincs a valósághoz.

 

A filmről különben sem jót, sem rosszat nem lehet mondani, egy átlagos, nem túl nagyigényű, egyszerű hétköznap eseti fogyasztásra szánt darabbal állunk szemben, amely pontosan csak annyit akar teljesíteni, mint amit sejthettünk is róla: egy kis izgalmat. Szép, tarka, hártyapapíron át fényképezett felvételek, sok közeli és kevés szellemesség, egymásra torlódó kalandocskák, amelyeknél kivétel nélkül a legfontosabb tényező, amit le kell győznie a hősöknek: az idő. Amely persze magával vonja azt is, hogy nincs kivel összecsapni, az érzelmi vonal ezért teljesen mellőzve van a történetből. A színészi alakítások közül éppen Sean Connery adja a legkevesebbet az itt főszervezővé átlényegült Edward Pierce szerepében, mivel leginkább csak mosolyog, töpreng és átmenetileg aggódik, még amikor a végén tényleg hozza a főszerepet (a vasúti kocsik tetején kínlódik az elemekkel), még mindig nem tud sokat kihozni magából, ami leginkább annak köszönhető, hogy az egyes fordulatok meglehetősen kiszámíthatóak, egyszerűek és gyorsan lezárulnak; hozzá képest Donald Sutherland (Robert Agar szerepében) legalább kellően nyavalygósra és idegesre veszi a figurát, kár, hogy a szakáll miatt nem tudott igazán érvényesülni a fizimiskája. A többiek nincsenek a vásznon, úgyhogy kár is rájuk szó pazarolni.

 

Michael Chrichton, megannyi sikerfilm írója itt most rendező volt (a saját novellájából készítette el a filmet), de az "anyag", vagyis a történet egyszerűségén az sem tudott változtatni, hogy egy halom kisdiákok könyvtárából átemelt kaland-mozzanatot sorakoztatott fel egymás után némi középszerű zene kíséretében. A vége ráadásul giccsbe is fullad, de legalább megnyugodhatunk, hogy minden jó, ha jó a vége. De ha nem, hát az sem zavarna minket. Végül is itt senki sem volt egy nagy dobás.

Kommentelj:
Név:
Blogoldal címe:
Szöveg:
Írd ide a következő számot betűkkel:
  92

Kommentek:
 
Bloginfo
nézőzug
Inkább egy jó régi film, mint egy rossz új. A rossz és régi viszont már történelem. A rossz és új meg majd az lesz. Vagy ki tudja.

Kis használati segédlet: a keresés után kijött anyag egy gyenge, kép nélküli verzió, ezért annak a címére kell megint kattintani, ha az olvasó a rendbeszedett cikkel is meg akar ismerkedni.
Keresés