Gyöngyösi S. Zoltán
2010. 09. 01.
Limonádé Joe (Limonádovy Joe aneb Konská opera - 1964)
Limonádé Joe (Limonádovy Joe aneb Konská opera - 1964)

Limonádé Joe (kiejtése fonetikusan engedélyezett, tehát szigorúan „joe”) a Vadnyugat legjobb magányosan poroszkáló fegyverforgatója, aki azonban kivételesen nem az igazságban, nem is a bűnben, és nem is a kettő közötti jellemfejlesztő holtsávban utazik, hanem a szimpla kereskedelemben. Havi ezer dollár nettót kap (+ jutalék) azért, hogy a Kolaloka-limonádét terjessze, s a kantáros vezérképviselet annál is könnyebben megy neki, merthogy a saját apja a cég tulajdonosa. Joe tehát jó parti is…

Ő, a szőke, kékszemű erő (Karel Fiala) lovagol be egy kisvárosba, hogy elterjessze az Eszmét (a havi ezres nem „a fistful of dollars”, azért meg kell dolgozni). A központi vendéglátóipari egységben épp vidoran tombol az erőszak: a fiúk a némafilmek stílusában csépelik és reptetik egymást – frenetikusan megoldott utánérzés ez a rendezőtől, Oldrych Lipskytől, az ember nem tudja eldönteni, hogy egy Chaplin-filmbe vagy egy Bud Spencer-előzetesbe került-e. Akár még egy negyedóráig is élveznénk a színvonalasan megkoreografált látványt, de a lokál gazdája, Dough Badman (Rudolf Deyl) kihívja énekelni kis szexcsalogányát, Tornádó Lout (Kveta Fialova), aki aztán magánballadájával könnyeket présel ki a férfinépség feldagadt szemeiből. Joe megjelenése viszont annál inkább váltja ki a közharagot, pedig csak egyszerűen Kolalokát merészelt rendelni. Miután megleckézteti a fő mitugrászt, Grimpot (Josef Hlinomaz), rögtön el is mondja a nagy igazságot: azért ő a végvidék hőse, merthogy Kolalokát iszik, s ez tisztítja a látását. Nagy újdonságot ezzel persze nem árult el, merthogy a szesz köztudottan jót tesz a bátorságnak, de nem tesz jót a célzóképességnek. (Az irodalmi színvonalnak igen.)

Miután Joe és frissen lenyúlt barátnője, a szeszmentes életet hirdető Winnifred (Olga Schoberová) tönkrevágják a mulatót - Kolaloka-bárt nyitnak a tőszomszédságában - , a mélabúsan vegetáló ellenerőhöz hirtelen annak távolból ideszakadt galád testvére, Horác Badman (avagy Hogo Fogo – Milos Kopecky) csatlakozik, aki aztán mindenféle agyalágyult ötlettel igyekszik eltenni az útból a konkurenciát (egyszer, mint vak zongorahangoló, ez a film egyik legjobb jelenete). Joe visszatér, és persze győzedelmeskedik, s nagylelkűségében még arra is futja, hogy feltámassza halottaiból az ellenségeit - a Kolaloka erre is jó - , ráadásul az egész társaságról kiderül, hogy tulajdonképpen a családja, akiket a gyermekkorában elsodort tőle egy forgószél a prérin...

Eltekintve a történet kiindító teljes abszurditásától – a szeszt csak a narkó tudja leváltani, más nem - , a film sztorija szórakoztató és fordulatos, még logikus is, persze egy percig sem lehet komolyan venni. A film egy regényen alapult, bizonyos Jiri Brdecka alkotta meg. A film azonban nem ezért lett világhírű, hanem azért, mert egyes jeleneteiben nagyon jól figurázta ki az amerikai (tehát nem az olasz!) western jellegzetességeit. De menjünk rajta végig egypár jelenet erejéig, hogy úgy mondjam: lónyargaltában.

A bevezető jelenetet láttuk: ez a régi westernek karikatúrája volt. Aztán itt van Joe, akit egyébként lehengerlően alakít Fiala; ő az amerikai filmek „mindig tiszta” főszereplőinek a torzképe, bár ügyesen van megcsinálva, mert hát ő végső soron egy üzletember, tehát nem feltétlenül az igazság bajnoka. A Kolalokában meg csak az nem ismeri fel a Coca-Colát, aki egy galaxissal odébb született. A barátnője is megannyiszor került elő az amerikai westernekben: ő a „kvéker nő”, vagy egy akármilyen nő, akiről mindig annyit kellett és illett tudni, hogy normális, tiszta, egyszerű, becsületes, aggódik a férfi miatt, akit szeret, továbbá irtózik az erőszaktól. (Templomba viszont itt nem jár, ez a film mégiscsak a kommunista Csehszlovákiában készült, a háttérben még egy templomtorony sem szerepel.) Az ilyen nőalak még az életben is rémunalmas, nemhogy a filmeken, mégis erre építkeztek évtizedeken át a hollywoodi westernek. Hiába, az emberiség még csak a filmes gyermekkorát élte… A gonoszok meg egyszerűen gonoszok, ennyi: sok fantázia nem szorult a megjelenítésükbe, de ha emellett még bénák is, akkor már határozottan van mit keresniük a felvevőgép előtt. Amikor Joet elkapják a „gonoszok” és „kínozni” kezdik, vagyis röhögve összekenik mindenféle trutymóval, az szellemes változata azoknak a jeleneteknek, ahol a főhőst bántalmazzák, de persze semmi baja sem esik, és a következő öt percben már készen is áll arra, hogy a főtéren védje meg az igazát.

Viszont, amire ne számítsunk a műben, azok a következők: nincs benne fogdajelenetet, elmarad a lövészpárbaj a poros főút közepén, nem leselkednek orgyilkosok az ablakok mögött, sehol egy lovasroham, aggódó és hisztériás polgármester, vasúti rablás, katonaság, békebíró, nyilvános akasztás, tanya, indiánok és marhabáró; bankrablás is csak az elején látható egy rövid jelenet erejéig. A film tehát nem ad teljes körképet a klasszikus vadnyugati alkotásokról, de még a maradék része is pontosan elegendő arra, hogy nagyokat nevessünk rajta, annyira süt belőle a műfaj ismerete és egyben kedveskedő megvetése is.

Ilyen pl. az, amikor Joe belovagol a Fatamorgana Walley-be, ahol a délibáb annyira csúcsformában lendül, hogy a prágai Hradzsin látképe homálylik fel a szurdokban, aztán jön London a híddal. A film azonban korántsem nem vonultatja fel a korabeli westernkellékek összes attribútumait, meg abból a szempontból nem is „igazi” western, hogy igen sokat énekelnek benne, bár ezeket a dalokat minden további nélkül lehet hallgatni önálló musicalként is (zene: Jan Rychlik, Vlastimil Hála), mint ahogy Csehországban a mai napig is így fut a mű. Ott ez abszolút siker – itt inkább érdekesség, de kétségkívül a jobb fajtából.


Kulcsszavak: western

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés