Gyöngyösi S. Zoltán
2010. 08. 01.
Az igazságosztó (The Enforcer - 1976)
Az igazságosztó (The Enforcer - 1976)

A széria harmadik eleme már lecsiszolt vágányon futott. Harry Callahan (Clint Eastwood) tehát továbbra is magányos és zord, de ezt immár valamivel ellensúlyozni akarták: az első részben egy mexikói bölcsészt kapott partnernek, a másodikban egy négert - egyik sem húzta ki mellette a film végéig - , most tehát evidensen egy nőt kellett a kezei alá helyezni. Kate Moore (Tyne Daly), mint az USA első hölgy felügyelője természetesen esik-kel, aztán viharsebesen felnő a feladatához és a végén lelövik, de legalább ő lesz a nap hőse. Habár a forgatókönyv megpróbált valami emberi érzelmet tákolni a két főszereplő közé, azt mégsem hagyhatta, hogy Piszkos Harry szívét beteljesíthető vágyak öntsék el, ezzel felborult volna a karakter egyensúlya. Ennek következtében tehát szegény Kate nem sok lágyságot tud behozni a főhős életébe, így részéről nem marad más hátra, mint a futkározás, a szájtátás és szemtágulás, meg az, hogy minden pillanatban rájöjjön valamire, amivel esetleg túlélheti a következő öt percet. Ami önmagában elég kevés a karakter megüdvözüléséhez, mert ilyenkor az az alaphangi minimum, hogy a két főszereplő alaposan hajba kap, aztán fokozatosan ráébrednek a másikban rejlő értékekre és végül egyenrangúak lesznek. Itt azonban ez - már csak műsoridő rövidsége miatt - sem jön össze. A film elején ugyan Callahan őrjöng egyet, hogy miért egy amatőr spinét helyeznek mellé, de aztán az antifeminista hőzöngés gyorsan oldódik fel megbékélésbe, pedig Harrytől kissé többet vártunk e téren.  (Kate-nek egyetlen jó jelenete van: az, amikor a páncélököl mögé áll a kilövés előtt.)

Kate tisztességes érdektelensége szabásminta-pontossággal fedi a többi mellékszereplő hasonló fokú ponyvaszínvonalát. Bobby Maxwellnek (DeVeren Bookwalter), a terroristák (megint csak) szőke vezetőjének az egyetlen jellemvonása a hidegség és az egzaltáltság unalmas keveréke, időnként igyekszik ugyan egy-egy sátáni mosolyt ehhez megereszteni, de aztán ezzel a fekete anyag ki is ég benne. Kisded csapatával most valami nehezebb akcióra készül, de a filmből nem derül ki az, hogy pontosan miért is csinálják azt, amit, meg hogy mit is szeretnének kapni az élettől. Ellentmondásos információk vannak róluk, az egyik szerint pénzért lendülnek akcióba, ők viszont zárt körben folyton a népfelségről dumálnak, mint a maoista forradalmárok. Egyik mozzanat sem különösebben érdekes, de az sem, amit és ahogy megcselekednek: vagy féltucat érdektelen, addigra már ráadásul idejemúlt műhippi jelmezbe öltöztetett alak akarja kizsákmányolni a várost a polgármester elrablásával, aki annyira ostoba, hogy kész szárnyalást adna a vidékfejlesztésnek, ha elásnák őt a balul sikerült mentőakció után. Az újválasztási harctól bekattant nagy ember, meg a miatta idiotizmusba fejest ugró nyalonca, vagyis McKay kapitány (Bradford Dillmann) még jelenéseik kurtasága ellenére is nyomasztóan uralkodnak el a film második felében, amelynek következtében az ember elég mérsékelten tud azonosulni Callahan felügyelő törekvésével, hogy ezt a vágásérett agyalágyultat megmentse, s tette akaratlan hozadékaként a mitugrász kapitány renoméját is.

Mivel James Fargo filmjében a néző számára eldöntendő morális kérdések nincsenek, a szereplőkkel meg olyan sikerrel lehet azonosulni, mint ahogy az ember eggyé tud válni tudatilag egy katicabogárral vagy egy kiló keksszel, ennek következtében maradnak magányos hívósípként a kalandok és az akciójelenetek. Callahan beszólásai nem, ezek most elmaradnak. Csak. A fordulatok ugyan átgondoltak, ám az egész színvonala még így sem nemesebb egy átlagos San Francisco utcáin sorozat bármely darabjánál, hogy már a helyszínnél maradjunk. Annyi a különbség, hogy - mint amiként minden addigi Piszkos Harry-filmben - a gonosz itt is elkövet nem egy, hanem két eszelős hibát: a város fejét az Alcatrazban tartják fogva, ami egy sziget, tehát még ők sem tudnak elmenekülni onnan (tényleg nagy ötlet, biztos ma is így tanítják az emberrablást a HAMASZ-egyetemen), a végén meg Maxwell úgy dönt, hogy felhagy a túszejtéssel és inkább lehetővé teszi, hogy Callahan tiszta háttér előtt lepuffantsa őt - ha egy bíbor keresztet ken a mellére, akkor sem csinálhatta volna jobban. A film azonban Kate halálának ideillő, lírai feldolgozása helyett megint a polgármester magánszámával fejeződik be, aki fölé odarepül a „megmentő” McKay kapitány helikoptere. Sajnos, ez a duó lejátssza a színről nemcsak a gonoszokat, de a jók csapatát is, akiken sem hüledezni, sem méregbe gurulni nem lehet – a bohócok most K.O.-vel győznek a világ fölött, csak hát nem biztos, hogy egy zsarufilmben egyedül a mellékszereplők torz mutatványain kellene szórakoznunk.


Kulcsszavak: Clint Eastwood

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés