Gyöngyösi S. Zoltán
2010. 07. 10.
A sas leszállt (The Eagle Has Landed- 1976)
A sas leszállt (The Eagle Has Landed- 1976)

Ebben a jó értelemben vett kis háborús kalandfilmben mindenki teljesen normális, eltekintve attól az ötlettől, ami mellett és ellen a szereplők felsorakoznak: a történet ugyanis Hitler futó ötletéből indul ki, amely szerint el kellene rabolni Churchillt. Ilyen eszement tervet persze sosem találtak ki a Birodalmi Kancellárián, a film is csak azzal igyekszik létjogosultságot adni neki, hogy Mussolini kiszabadítása után járunk, amikor Skorzeny őrnagy csapata épp a topon volt, s ha már ez sikerült, hát miért ne jönne össze a brit miniszterelnök elrablása is? Mivel azonban a führeri szellem kiszabadult a palackból, valamit azért tessék-lássék tenni kell: Canaris admirális (Anthony Quayle) tehát nyűgösen, Himmlert (Donald Pleasence) viszont sokkal lelkesebben egyengeti a célja felé a kolosszális ideát. Már csak a megfelelő ember kell hozzá…

Skorzeny helyét itt most a büntetőtáborba küldött Kurt Steiner ezredes (Michael Caine) veszi át, akinél rögtön tesz egy tiszteletkört John Sturges rendező, ui. azért juttatja védencét a Csatorna-szigetek egyik telepére, mivel az ezredes meg akart menteni egy nőt a varsói gettólázadás leverése után, amely vitának a végére az SS tett pontot – képzelhetni, hogyan. Mellé rendelik az IRA katonáját, a kissé idegbeteg Liam Devlint (Donald Sutherland), aki lápőri jelmezben szállja meg a Churchill hétvégi sziesztájára kiszemelt a dél-angliai falut, előkészítendő a kommandós hadműveletet. Amely zökkenőmentesen meg is kezdődik, csak aztán történik egy humanista indíttatású malőr, és az addig lengyel egyenruhában szabadon rohangáló társaság a helyi templomba szorul egy halom tússzal, ahonnan már békés úton nincs kiút… Illetve lenne, csak Steiner nem az a típus, aki dolgavégezetlenül hagyja el a terepet. Mielőtt még megijednénk, hogy esetleg a tervből tényleg lesz valami, nyugodjunk meg: az utolsó képsorok csak az első pillanatra hökkentik meg a nézőt, de aztán egy rövid kommentár után helyreáll a világ rendje.

Addig a bukolikus díszletek között egy közepesen kivitelezett, mondhatni: kellemes kis harcászati ötletbörzével ülünk szemben, ahol mindenki egy okos hős, de igazából kellőképpen senki sem az. Hiába a nagy nevek, senkit nem tudtak egy olyan karakter bőrébe bújtatni, amely lehengerelné a többieket: Steiner egy nyugodt és fatalista úriember, Devlin meg szerelmes lesz és végül otthagyja az egészet. Sutherland a szokásos pszichopata vigyoraival és fölényeskedő manírjaival most csak azért nem mossa le Caint a színről, mert nem sok lehetőséget kapott a két színész arra, hogy interakcióban legyenek, pedig ez határozottan segített volna mindkettejüknek az alakításuk összehangolásában.

A mellékszereplők sem tesznek hozzá sokat a történethez. Jean Marsh kapott egy komor és feszült tanárnő-alakot, de ez még nem teszi őt náci nőstényfarkassá; Robert Duvall seszínű náci ezredest alakít, aki a harctér helyett inkább a békés berlini aktázást választja (bár a végén kiderül, hogy ez sem épp veszélytelen foglalkozás), Treat Williams pedig a maga becsületes, folyton aggódó képével egyelőre csak egy kis amerikai kapitányként ügybuzog, aki előbb tárgyal, és aztán lő, megszégyenítve ezzel a western haladó hagyományait, Siegfried („Nem kell mindig kaviár”) Rauch pedig csak van és kész. Egyedül a hisztériás és kétbalkezes Pitts ezredes szerepében került elő valami lehetőség arra, hogy az illető torz törekvésén – harci tapasztalat nélkül akarja lenyomni a német elitegységet - jót nevessünk azzal a reménnyel, hogy biztos hős válik belőle, de sajnos a forgatókönyv is a realitások talaján mozgott és rövid úton kiiktatta az őt alakító Larry Hagmant a megdicsőülés, vagy legalább a totális leégés lehetőségéből. Persze, az is igaz, hogy ez időben Hagman, Rauch és Williams még nem voltak sehol a világhírnévtől…

A film a bemutatója óta közkedvenc, mivel minden korosztály nézheti, gyakorlatilag vér sincs benne, csak lövések, mindenki elnyeri a méltó sorsát és emiatt még csak nagyon aggódnunk sem kell. A történet ütemesen pereg, érzelmi akadályok sincsenek benne, ami nem is csoda, mivel a fő eseménysor pár óra alatt játszódik le. Illetve egy azért van: de a „gyöngéd” szerelmi szál is egy markáns gyilkossággal ér véget. Kis baki a végrehajtásban, hogy a sztori 1943. november 28 – december 1. között játszódik, amikor Angliában már hideg van és köd, ehhez képest itt a táj nyári, poros és száraz. De szerencsére a néző nem egy Steiner ezredes, hogy megtervezze a filmnézést és aztán minden apróságra felfigyeljen.



bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés