Gyöngyösi S. Zoltán
2010. 04. 05.
A csalás (Tha Skin Game - 1931)
A csalás (Tha Skin Game - 1931)

Erről a produktumról igazán keveset lehet írni, hiszen Hitchcock művészi pályafutásában ez a mű gyakorlatilag semmiféle szerepet nem játszott a gyakorláson és a pénzszerzésen kívül. John Galsworthy színművéből készült ez a – mai szemmel nézve legfeljebb csak tévéjáték-szintű – adaptáció, egyszerű díszletekkel és még félig a némafilmek világába visszatérő színészi játékkal.

 

A történetre nem lehet semmi rosszat mondani, hiszen egy Galsworthy, az egy Galsworthy. Két család marakodik egymással egy földterületért – az egyik meg akarja őrizni a maga természeti fenségében, a másik meg gyárat akar arra építeni, mi több, még az évtizedek óta ott élő bérlőket is ki akarja költöztetni onnan a család feje, a széles gesztusokkal operáló, láthatólag mélyről érkezett (azaz tahó viselkedésű) Hornblower (Edmund Gwenn). A mindent eldöntő árverésen egy cselhez folyamodik, aminek alapján végül ő lesz a győztes. A másik társaság – az angol arisztokrácia eleganciájával magát mindenki fölött állónak érző Hillcrest-család - lendkereke, Ms. Hillcrest a Hornblower menyéről szóló sötét titokkal zsarolja meg a konkurenciát, aki ezek után fogcsikorgatva enged is neki. A rejtély felfedezése azonban tragédiába fordul, mert Chloe (Phyllis Konstam) múltjának van még egy tanúja, akit külön a zsarolás érdekében ástak elő a pöcegödörből, s akinek a jelenléte halálba kergeti a szerencsétlen nőt, aki pedig új életet akart kezdeni az új családjával. Hillcresték megszégyenülnek, Hornblower pedig elátkozza őket. Végül pedig kidől egy fa, amely lehet akár valóságos növény is (tehát Hornblower elérte a célját), de inkább csak egy jelkép ez: Hillcresték becsületének a pusztulása.

 

A színdarabot nem először vitték mozgóképre, mert már készült belőle egy változat 1921-ben Hollandiában. Hitchcock mindig is szívesen vitt filmre színdarabokat, ezt tette most is. Nincs itt azonban sem susperse, sem „vörös hering”, sem bűntény, sem üldözés, szóval ez nem thriller, hanem egy egyszerű drámaadaptáció tűrhetően játszó színészekkel - kivéve Gwennt, mert ő tényleg jól adja elő a nyersességét rejtegetni akaró újgazdagot. A többiek inkább csak vannak a vásznon, de mind túl merevek és jólfésültek a kibontakozó szituáció öngyilkosságba torkolló alapfeszültségéhez képest.

 

Gwenn esetében érdekesség az, hogy már az 1921-es verzióban is kapott szerepet, a színpadról lépett a felvevőgép elé. Hitchcock igencsak kedvelte őt, és halála előtt még adott neki egy nagyobb lehetőséget a Bajok Harryvel (1955) c. vígjátékában, ahol ő játszhatta el Albert Wiles kapitány szerepét (aki ott a legmulatságosabb karakter volt). Ezt a filmet is leginkább csak miatta lehet ma is megnézni, bár az nem kétséges, hogy a történet végkifejlete miatt a nézőnek ökölbe szorul a keze. És a film, ha ezt elérte, már nem volt hiába.

 

Kulcsszavak: Hitchcock

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés