2010. 01. 23.
Országúti bunyós (Breaker! Breaker! - 1977)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Miután sikerült magunkból a nagyvilág előtt bolondot csinálni akkor, amikor már a nemzetközi hírügynökségek is komoly tényként kezelték, hogy az M0-ás északi hídja esetleg a Chuck Norris híd nevet fogja viselni, ideje egy kicsit komolyabban kezelni faarcú akcióhősünket. Különös tekintettel arra, hogy bizonyos megátalkodott egyének a Megyeri hídra még mindig azt mondják: „és akkor átmegyek a csáknorriszon”. (Kis adalék: Norris egy napig vezette a minisztériumi szavazólistáját, mégpedig 2006. augusztus 1-jén, másnapra a Szent Korona vette át a vezetést, de aztán az is bebukott.)

 

Hősünk az első főszerepét Az országúti bunyós c. filmben kapta meg, amely jelenleg jobb helyeken már 250 forintért megkapható, csak hogy ne ott fogja  a port. Norris már ebben a debütálódarabban is bemutatta teljes jellemalakítási repertoárját, mármint a mimikamentességet, a kamerába bámuló, merev szemeket, a hallgatag rúgásokat és azt, hogy időnként mond valamit, aminek nem lesz jó vége. (Vagy esetleg éppen ezt mondja.)

 

Pedig ezt az egészet a rendező, azaz Don Hulette valami többnek szánta ennél. Erre utal az is, hogy nyakig benne volt a késztermékben, ő írta a zenét és ő volt a producer is. A sztori ugyan egyszerű, mint egy szódásüveg, de kétségkívül megvolt benne a dramaturgiai feszültség lehetősége.

 

Kezdődik az ügybonyolítás a Nagy Amerikai Klisével, vagyis azzal, hogy J.D., azaz John Dawes (Norris) éli a kamionosok szende életét, azaz vezet, eszik és szkanderezik, továbbá meditációs előadásokat tart (!). A történetből ezt rögtön ki kellett volna húzni, mert ez csak arra utalt, hogy Norris maga is híve az ellazító légzésgyakorlatoknak, csak éppen ennek értelme nem volt a filmben.

 

De teheti ezt D.J. azért is, mert közben kisöccse – jutalomfalatként a jó magaviseletéért - elvezetgeti helyette a kamiont. Igaz, a kölyök ki sem látszik a kormány mögül, azért ez egy szép fejlődés, öt perc alatt átülni a homoki hülyegyerek-robogóból egy teherszállítóba.

 

A kamion azonban egy Texas City nevű kaliforniai bodegafészekbe kerül, ahol az egész undok és koszos lakosság illegális szeszfőzésből él, ezért a közéjük tévedő utasokat úgy megsarcolják és kirabolják, hogy azoknak soha többé nincs kedve közéjük visszatérni. Kétséges taktika persze a helyszíni bírság után (vagy ahelyett) elnáspángolni az autósokat, mivel éppen ezzel hoznák magukra igazán a bajt (van máshol is panasziroda), de a forgatókönyv ezzel az életszerűtlenséggel nem törődik, bár a bírósági „tárgyalás” olyan parodisztikusra sikerült a vérvörös talárral, hogy az jól megragad az emlékezetünkben.

 

A banda vezetője ugyanis Trimmings bíró (George Murdock), aki megjelenésében egy átmeneti állapotot képez a részeg Ernest Borgnine és az „Apuci hazajött!”-féle Jack Nicholson között, éppen ezért Murdock szerepalakítása még élvezhető is, bár nem nehéz a dolga, leginkább csak piásan kell kiabálnia a két beosztottja miatt, akiknek folyton kicsúszik a kezéből D.J., aki azért jött a „városba”, hogy felkutassa az öccsét és az elveszett szállítmányt.

 

A szórványos verekedésekre és egy köztes szerelmi szál után (amelyben a film egy édeskés Hulette-dal búgása alatt egy perc alatt elintézi a nő és a férfi közötti ébredező érzelmek bonyolultabb metodikájának a taglalását) végül a nő segélyhívására megérkeznek a kamionos bajtársak, akik lezúzzák az egész koszfészket, és D.J. öccse is megkerül (rajta valahogy nem mentek át).

 

Habár a filmben kétségkívül vannak jól szerkesztett jelenetek (a leszámolásos pl. tényleg ötletesen van kivitelezve a fekete lóval), a film legnagyobb baja az, hogy igénytelen, minimalista, nincs hangulata, vértelen, hiányzik súlya a gonoszságnak, az érzelmek csak jelezve vannak, aztán már megy is tovább a cselekmény, s még meredekebb veszélyhelyzetek sem kerülnek benne elő. Ami nem is csoda, hiszen D.J.-v vel szemben istenkáromlás ilyennel előállni: amikor a végén hason lövik, átmegy a városon, padlóra küld mindenkit, aki az útjába kerül és mesteri légtornász-mutatványokkal likvidálja a karámban az ellenfelét, az egyik rendőrt, aki a legjelentéktelenebb szereplője volt az egész filmnek, ehhez képest most hirtelen belőle lesz a főhős, amit nem értünk. Ellenben Trimmings bíró meg csak úgy eltűnik a képből, miután egy kamion bekopogtatott a hálószobájába, akárcsak D.J. „nagy szerelme”, akinek úgy látszik, szintén kicsi volt a gázsi.

 

A film után mindenesetre érdemes megnézni a Konvojt Sam Peckinpah-tól, amely a következő évben készült: a filmet 1977. május 6-án mutatták be az USÁ-ban, a Konvojt meg 1978. június 28-án. Nem állítjuk, hogy Peckinpah ebből a filmből lopta az ötleteket, mivel ő maga leginkább kábultan hevert az egész forgatás alatt a lakókocsijában, a film meg úgy hiányzott neki, mint a csúz, de hogy gyanúsak a hasonlóságok, az tény. Elegendő annyit mondani, hogy nála is szerepel egy Trimmings-féle alak (és nem hiába volt a célzás Ernest Borgnine-ra, mert a Konvojban ő a negatív főszereplő), a végén annak a tanyaközpontját is éppen úgy pusztítják el a kaminosok, mint itt, merthogy ott is van egy szerencsétlen sofőr, akit zárkában tartanak, és hát a főszereplő Kris Kristofferson is hasonlít Norrisra - leginkább a minimalista színészi teljesítménye miatt. 

 

Elég nagy utat tettünk meg a Szent Koronától Sam Peckinpah-ig; lám, Chuck Norris tényleg összeköti egymással a kulturköröket.

 

És ha még játszani is tudna…!

Kulcsszavak: Chuck Norris

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés